Losonc: Az új törvény miatt kétszer annyiba kerül a járdák téli karbantartása

hólapátolás
Losonc |

Egy törvénymódosítás értelmében a településeknek több járdát kell télen karbantartaniuk, mint korábban, Losonc városának ezért kétszer annyit kell hóeltakarításra fordítania. Erről Igor Korniet, a városi hivatal elöljárója tájékoztatott a városi képviselő-testület ülésén. Hozzátette: az önkormányzat eddigi számításai szerint ezek a kiadások 150 000 euróról 300 000 euróra nőnek évente.

 

Elmondása szerint a város tárgyalni fog a társasházak gondnokaival, hogy biztosítsák be a járdák karbantartását, akár azoknak a lakóknak a segítségével is, akik érdeklődést mutatnak ez iránt. „Egyelőre szerződéses alapon biztosítjuk a hó eltakarítását a közhasznú szolgáltatások munkatársainak a segítségével. Azt azonban objektíven meg kell állapítanunk, hogy a havazás idején sosem lesz a hó egyszerre eltakarítva a város járdáiról. Ez nem csak nálunk van így. Azt hiszem, hogy ez általános érvényű” – jegyezte meg az elöljáró.

 

Kapcsolódó cikkünk

Juraj Pelč képviselő azzal folytatta, hogy az erre vonatkozó törvényt nagyon szerencsétlen megoldásnak tartja. „Ha a hóeltakarításra ennyit fogunk költeni, akkor ez a pénz valahonnan hiányozni fog – a játszótereken, a sportpályákon. Azt gondolom, hogy a lakók lehetnének annyira öntudatosak, hogy legalább télen segítenek a karbantartási munkákban” – jegyezte meg.

Ivan Siláči képviselő elmondása szerint a késmárki önkormányzat egy a járdák „örökbefogadásán” alapuló projektet indított, amelynek keretében a lakosok több ház előtt is eltakaríthatják a havat, és ezért valamiféle jutalmat kapnak.

„Hallottunk efféle projektről, és ezt jogi szempontból is elkezdtük kicsit elemezni. Nem utasítjuk el. Foglalkozhatunk vele, ha szükség lenne rá” – közölte Alexandra Pivková, a város polgármestere. A városi hivatal elöljárója hozzátette: a társasházak gondnokaival folytatott tárgyalások épp egy ilyen projektbe illeszkednek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?