Lopott autóval furikázta szökésben lévő barátnőjét, a biztonsági öv buktatta le

autos

Egészen bizarr fordulatot vett egy rutin közúti ellenőrzés Verebélyen.

A rendőrök az éjszaka folyamán észrevettek egy BMW X3-ast vezető sofőrt, akinek nem volt bekötve a biztonsági öve, ezért megállították és ellenőrizték.

A sofőrt felszólították, hogy mutassa be a jogosítványát, a gépjármű üzemeltetéséhez szükséges okmányokat, illetve a személyi igazolványát. Utóbbit utasától is kérték, ám mindketten kijelentették, hogy nincsenek náluk a dokumentumok, de szívesen lediktálják az adataikat.

Az utólagos átvilágítás során kiderült, hogy egy 26 éves férfiról és egy 27 éves nőről van szó. A sofőrt eltiltották a járművezetéstől, hovatovább a terepjárót, amelyet vezetetett, igazolhatóan eltulajdonították.

Női utasát lopás bűntette miatt ítélték el, börtönbe pedig „elfelejtett bevonulni”, ezért a rendőrök a helyszínről azonnal elszállították, és cellába zárták.

Az ügyben büntetőeljárás indult hivatalos határozat végrehajtásának akadályozása miatt.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?