Levendulás, hűsítő nyárnyitó Párkányban

párkány
Párkány |

A rekkenő hőség ellenére is könnyed, elegáns, franciás, de főképp színvonalas rendezvénnyel nyitották a kulturális nyarat Párkányban.

Ötödik alkalommal rendezték meg vasárnap délután a város sétálóutcáján A levendula érintése című fesztivált. A platánfák alatti korzó egy szempillantás alatt provanszi kisvárossá változott, az óriási kánikulában is rengetegen jöttek el, hogy levendulát vásároljanak, vagy levendulából készülő finomságokat, kozmetikai cikkeket, díszeket. Nagy sikere volt a különféle mézeknek, gyógyhatású készítményeknek is, de a fesztivál sztárja” kétségtelenül Bitter Irénke legendás kisújfalui levendulás sárgabaracklekvárja volt, amit már harmadik éve készít a közönségnek, úgy, ahogy nagymamáink szokták - puha kenyérre kenve most is pillanatok alatt elfogyott. A lévai Zdenka Levická pedig az ún. gyümölcsbőr receptjét osztotta meg az érdeklődőkkel. Ez a finomság csak és kizárólag tiszta gyümőlcshúsból készül, őröléssel, szárítással, préseléssel – megkóstoltuk, a nyári melegben is üdítő és zamatos, cukorka helyett kiváló. Az alkalmi kávéházban levendulateát kortyolhattunk, a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat tartottak, fajátékok várták a kicsiket, mezítlábas miniparkban sétálhattak, a felnőtteket pedig kiváló előadók szórakoztatták a platánfák hűsében. Gregor Bernadett Karády-dalokkal érkezett a fesztiválra, a Grunting Pigs, azaz a Röfögő malacok fergeteges blues- és jazzkoncertet kerekítettek a korzón. Pribojszki Mátyás szájharmonikaművész és Szász Ferenc gitáros épp, hogy meg nem táncoltatta a sétáló közönséget. A Barta Gyula Galériában Utcai Dávid, a Budapesti Amatőr Festők Stúdiójának vezetője nyitotta meg a stúdió párkányi tárlatát, este hatkor pedig, már az enyhülő hőségben, a nagyszínpadon tartott lemezbemutató koncertet a Varjos zenekar, Parasztbarokk - címmel. Madocsai Szilárdék megérdemelt vastapsot arattak.

A levendulafesztivált idén a Párkányi Művelődési Központ a Budapesti Művelődési Központtal közreműködve rendezte meg – színvonalas, üresjáratoktól mentes, könnyed és pergő volt a rendezvény. A jövő hét végén a párkányiak mutatkoznak majd be Budapesten. A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatában Gyűgyi László párkányi fotóművész Mária Valéria hídról készített fotóit állítják ki a Budapesti Művelődési Központban, a Párkányi Városi Múzeum pedig a történeti anyagából válogat a budapesti tárlatra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?