Leváltotta a püspök a gyerekmolesztálással gyanúsított plébánost

Nyitra |

<p>Viliam Judák megyés püspök leváltotta a gyermekmolesztálással gyanúsított papot a névedi plébánosi tisztségből. Pavol K. a bíróság jogerős döntésig nem misézhet.</p>

„Az egyház, az állítólagos áldozat és az érintett pap érdekében is ez a legjobb megoldás, az a fontos, hogy most lecsillapodjanak a kedélyek” – nyilatkozott Miroslav Lyko, a döntéssel kapcsolatban a nyitrai püspökség szóvivője. A 47 éves papot azzal vádolják, hogy egy 11 éves kislányt molesztált, többször is magához hívta a plébániára, ölelgette, csókolgatta és SMS-ekben is megvallotta neki vonzalmát. A kislány anyja tavaly ősszel tett feljelentést, azóta a papot is kihallgatták. Beismerte, kedvelte a kislányt, de apai szeretetet érzett iránta, sajnálta, amiért apa nélkül nőtt fel. Az SMS-ekben csak arról biztosította, hogy kedveli, és gondol rá, szerinte a kislány érthette félre ezeket. A helyiek hisznek a papjuknak, elképzelhetetlennek tartják, hogy a vád igaz legyen. Jozef Kováč névedi polgármester szerint az állítólagos áldozat rendezetlen családból származik, valószínűleg túlságosan élénk a fantáziája. „Itt nincs olyan ember, aki ezt elhinné, csak azt sajnáljuk, hogy akire egyszer rásütik ezt a bélyeget, soha nem tud szabadulni tőle” – mondta. A polgármester a névedi plébániához tartozó másik két falu vezetőjével együtt tegnap szintén a nyitrai püspökségen járt. Megbeszélték, hogy az ügy tisztázásáig Pavol K.-t más pap fogja helyettesíteni, a falu 900. évfordulója alkalmából október 6-án rendezendő ünnepségen is más tartja az ünnepi misét. Az állítólag bántalmazott kislány családja nem nyilatkozik, a falubeliekkel sem érintkeznek. A nyitrai püspökség szóvivője szerint a közeljövőben a megyés püspök is meg fogja látogatni őket, hogy megvizsgálja, igaz-e a vád. „Kész elnézést kérni a családtól és mindenben a segítségükre lenni, ha olyasmi történt, ami nincs összhangban a keresztény erkölccsel és keresztény értékekkel” – mondta Miroslav Lyko. A megvádolt pap egyelőre a névedi plébánián marad, további sorsáról a vizsgálat alapján dönt a megyés püspök. Ha megalapozottnak találja a vádat, a Szentszék Hittani Kongregációjának továbbítja az ügyet, amely legsúlyosabb büntetésként megfoszthatja a papságtól az érintettet. A világi igazságszolgáltatás héttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki rá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?