Léva: Eddig több mint 200 000 eurót költöttek biztonságos gyalogátkelők építésére

gyalogosátkelő zebra

A lévai városháza egy új, biztonságos gyalogátkelő kialakításába kezdett a Mély utcában. Ez a jelenlegi átkelőhelyet lesz hivatott biztonságosabbá tenni.

Az építkezési munkálatok elvégzése után két LED-lámpát helyeznek az átkelőhely mellé. A város arról tájékoztatott, hogy ezeket úgy tervezték, hogy a fényük ne vakítsa el az autósokat. Ezenkívül a járdát akadálymentessé teszik, és a burkolatot vakvezető sávokkal látják el. Magát az átkelőhelyet vörös színalapra fogják ráfesteni, és két gyalogosérzékelőt is kihelyeznek mellé.

A munkálatok előreláthatólag október közepén fejeződnek be. A projekt megvalósítása 19 660 euróba kerül. „Biztonságos gyalogátkelőket még 2016-ban kezdtünk létrehozni, mikor a közlekedésfelügyelettel együttműködve meghatároztuk a problémát jelentő helyeket. Eddig több mint 200 000 eurót költöttünk erre a célra” – emlékeztetett a városháza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?