Letartóztatták az ellenőrt

Kassa |

A Nemzeti Munkafelügyelet kassai irodaházában razziázott a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) szerda délután. Kenőpénz elfogadása és hivatallal való visszaélés miatt őrizetbe vették a felügyelet egyik munkatársát.

A rendőrség által közzétett információk szerint a harmincéves nő júliusban végzett ellenőrzést az egyik nagymihályi étteremben, és 4000 eurót kért a tulajdonostól azért, hogy az ellenőrzés során „minden rendben legyen”. Az igényelt összeget a nő később 3200 euróra csökkentette. A történteket lapunknak Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette. „A Nemzeti Munkafelügyelet kassai munkatársát a rendőrségi nyomozó kenőpénz elfogadása és a hivatallal való visszaélés gyanúja miatt vette őrizetbe” – közölte lapunkkal Slivka. Hozzátette, a nő két hetet adott az étterem tulajdonosának a pénz átadására. „Megadta a telefonszámát is, telefonon egyeztethessenek, mikor és hol kapja meg a pénzt. A találkozóra a kassai munkafelügyelethez közeli parkolóban került sor, ott ütött rajta a NAKA korrupcióellenes csoportja. A nőt elfogták, a pénzt pedig lefoglalták” – tájékoztatott a szóvivő. A gyanúsított vizsgálati fogságban van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?