Lesz saját tanügyi hivatal

Dunaszerdahely. A város alapiskoláinak és óvodáinak ügyeit újévtől Nagyszombatban intézik, hiszen – más járási székhelyekhez hasonlóan – itt is megszűnt a tanügyi hivatal. A jelek szerint azonban nem sokáig fog tartani ez a nem túl praktikus és sok utazgatással járó állapot.

A városi önkormányzat ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az ügyintézés ismét helyben történhessen. Pázmány Péter polgármester elmondta, alig lépett életbe az új törvény, amely tanügyi hivatalok létrehozását rendelte el a nyolc kerületi székhelyen, a városházán elhatározták, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a tanügyeket mihamarabb ismét helyben lehessen intézni. Keszegh Pál, a Nagyszombati Kerületi Hivatal elöljárója is megerősítette, hogy van erre törvényi lehetőség. Az elöljáró szerint nincs szó a tanügyi hatáskörök központosításáról. Igaz ugyan, hogy 79-ről nyolcra csökkent a tanügyi hivatalok száma, ám szerinte ez csak átmeneti állapot. Keszegh hozzátette: a járási székhelyeken, továbbá azokon a településeken, ahol a diáklétszám eléri legalább az ezret, az első félévben eldönthetik, létesítenek-e saját tanügyi hivatalt. Ezt legkésőbb július 15-ig kell jelenteni a kerületnek, hogy a tanévkezdésig a községi tanügyi hivatal létrejöhessen. Az új, visszahozott oktatásügyi hatáskört a jogszabály értelmében a község mint tanügyi hivatal gyakorolja majd. Az alkalmazott vagy alkalmazottak bérét a megyei hivatal biztosítja. Kis települések közösen is működtethetnek saját tanügyi hivatalt. Pázmány már tárgyalt Keszegh Pállal arról, hogy a tanügyi hatáskörük visszakerüljenek Dunaszerdahelyre. A kerületi elöljáró – aki egyben a dunaszerdahelyi önkormányzat képviselője is – úgy véli, ésszerűbb, gazdaságosabb, ha a városi alapiskolák és óvodák ügyeit helyben intézik. A polgármester megbízta Nagy Évát, a városi hivatal oktatásügyi alosztályának vezetőjét, hogy a hivatal létrehozása érdekében vegye fel a kapcsolatot Hecht Annával, a Nagyszombati Kerületi Tanügyi Hivatal vezetőjével. Nagy Éva úgy véli, a városban a akár három pedagógiai végzettségű módszertanos is alkalmazható, hiszen az alapiskolások létszáma 2971, az óvodásoké 843, a törvény pedig ezer gyerek esetében már engedélyezi egy szakember alkalmazását. A városi hivatal bízik abban, hogy már tavasszal felállhat az új, immár városi hatáskörbe tartozó tanügyi intézmény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?