Lemezbemutató koncertet tart Párkányban a Varjos zenekar

<p>Párkány. Szombaton Párkányban tart lemezbemutató koncertet a 2003-ban alakult Varjos zenekar. A művelődési központban 18 órakor kezdődő koncert és az ezt követő táncház is</p><p>ingyenes.</p>

GULYÁS ZSUZSANNA

Az öttagú zenekar három tagja (Madocsai Szilárd, Madocsai Imre és Mocsi Péter) párkányi, énekesük (Varga Frida) kapuvári, a prímás (Szabó „Suvi” Gábor) kassai születésű, de jelenleg Budapesten él.

„Zenekarunk Tücsök néven 1983-tól 2002-ig a Kisbojtár gyermek néptáncegyüttes zenekara volt. 2003-ban a csapat átalakult, és felvette a Varjos nevet” – mondta Madocsai Szilárd, a zenekar klarinétosa és menedzsere, aki nyolcéves korától tagja az együttesnek. Brácsásuk és férfiénekesük, Madocsai Imre a Kisbojtárt kinőve – táncos pályafutását az Ifjú Szivekben folytatva – csatlakozott a csapathoz. „2003-ban Alt István volt a prímásunk. Miután Dublinba távozott, a zenekar másfél évre hegedűs nélkül maradt. Pontosabban: nem volt állandó prímásunk. A fellépések alkalmával más-más hegedűsünk volt, ami rövid távon jót is tett a zenekarnak, mert sokat tanultunk tőlük. Így találkoztunk Szabó Gáborral, aki jelenleg Budapesten él, ezért a próbák egyeztetése sem jelent gondot” – nyilatkozott Madocsai Szilárd.

A Varjos elsősorban felvidéki magyar népzenét játszik (Mátyusföld, Gömör, Bodrogköz, Magyarbőd, Ipolymente, Csallóköz), de előadásában a mai Magyarország (Somogy, Rábaköz, Kalocsa, Alföld, Szatmár, Elek) és Erdély (Bonchida, Magyarpalatka, Szék, Kalotaszeg, Székelyföld, Moldva, Gyimes, Pacalka) területéről származó zenék is hallhatók. Aktív résztvevői a hazai és a külföldi fesztiváloknak, több rádiós és televíziós fellépésük is volt. Vendégszerepeltek Ausztriában, Csehországban, Olaszországban, Németországban, Görögországban, Törökországban, Romániában, Dániában és Magyarországon is.

A lemezfelvételt intenzív féléves munka- és próbafolyamat előzte meg. A zenekar tízéves jubileuma alkalmából megjelent 53 perces album hét feldolgozást tartalmaz. A zenekar tagjai mellett közreműködői között van Alt István (hegedű), Halmos Attila (hegedű), Salamon Attila (brácsa) és Szabó Dániel (cimbalom) is. A párkányi lemezbemutató vendégszereplője lesz Kovács Anita és Oláh Attila (tánc, ének) is.

A koncertet táncház követi. Táncházszervezésben a Varjosnak Párkányban és Esztergomban is elvitathatatlan érdemei vannak. „Az Esztergomhoz tartozó Szentgyörgymezőn hét éven keresztül, 2004-ig rendszeresen rendeztünk táncházakat. Később rendszertelenül ugyan, de működött egy ideig Párkányban is. Bízunk benne, hogy ezzel a táncházzal, a koncerttel és a lemezzel nem csak azoknak szerzünk örömet, akik ismernek már minket, hanem minden népzenét kedvelő embernek” – fogalmazott a Varjos menedzsere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?