Leállították a galántai veszélyeshulladék-égető működtetését

Galánta |

<p>Gazdasági okokra hivatkozva leállította a veszélyeshulladék-égetőt üzemeltető vállalat a létesítmény működtetését.</p>

A Szent Lukács Kórház mellett található veszélyeshulladék-égető működése ellen tavaly októberben indított aláírásgyűjtést a Nem akarunk égetőt polgári kezdeményezés. Akkor nem sikerült leállítani a működését, a hivatalos szervek ugyanis mindent rendben találtak a létesítmény körül.

„Két műszakban égettük a veszélyes kórházi hulladékot, de negatív gazdasági mutatókkal zártunk. Ha három műszakra állnánk át, akkor is csak minimális nyereséget tudnánk termelni” – magyarázta Ľubomír Ďurčo, az égetőt üzemeltető és bérlő pozsonyivánkai Co-Medika vállalat ügyvezetője. A vállalat korábban kérvényezni szerette volna, hogy három műszakban üzemeljen a létesítmény, végül a vállalat mégsem kérte a körzeti környezetvédelmi hivatalt a kapacitás növelésének engedélyeztetésére. Ďurčo szerint annak ellenére sem volt gazdaságos az üzemeltetés, hogy folyamatosan volt elegendő veszélyes hulladék.

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat tulajdonában levő létesítményt tavaly áprilistól bérelte a pozsonyivánkai vállalat. A szabályok értelmében az üzemeltető óránként negyven kilogramm, évente negyven tonna kórházi hulladékot égethetett el. A vállalat ügyvezetője elmondta, kérni fogja a bérleti szerződés felbontását. Tibor Mikuš megyeelnök ezzel kapcsolatban elmondta, a szerződés felbontását követően az égető épülete a megye feleslegesség vált vagyonának listájára kerül, és ismét eladásra kínálják. A tavaly ősszel kezdeményezett és a megyére benyújtott petíciót követően a megye az illetékes szakhatóságokkal együtt kezdeményezte a vizsgálatot. A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet két alkalommal tartott ellenőrzést. Az eredmények szerint az üzemeltető nem sértette meg a működtetésre vonatkozó szabályokat. Edita Belovičovától, a Galántai Körzeti Környezetvédelmi Hivatal vezetőjétől megtudtuk, a vállalat üzemeltetése körül minden rendben volt, a cég gazdasági szempontokra hivatkozva jelentette be a hivatalban az égető üzemeltetésének szüneteltetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?