Régió

„Lassan értem, mint a téli vajkörte”

Alsóbodok | Az alsóbodoki származású Fehér Sándor (1967) a Szlovák Mezőgazdasági Egyetem egyetemi professzoraként sokrétű szellemi munkát végez. Sohasem elégedett meg az agrármérnöki szakmával, rendre próbára tette magát más területeken. Nem idegen tőle a szépirodalom, a helytörténet, a néprajz. Ezeket gyakran a dél-szlovákiai tájak forrasztották számára eggyé.
author
Vataščin Péter

2022. április 28. 08:00

Fehér Sándor
Fehér Sándor - Vataščin Péter felvétele

Agrármérnökként végzett és az ökológia egyik szakembere. Hol vannak ennek a gyökerei? Mennyire volt egyértelmű a szakmához vezető útja?

Ennek gyökereit a legkorábbi gyermekkori élményeim között kell keresni. Apai nagyapám soha nem lépett be a szövetkezetbe, a keményfejű magyar parasztgazdák közé tartozott. Alsóbodokon születtem, gyerekkoromban tulajdonképpen „beleszocializálódtam” a mezőgazdaságba. Nekem ez természetes volt, számomra a föld, sőt még a tehén- trágya sem büdös. A mezőgazdaság természetes dolog, abból lehet és kell élni, azt esszük és azt isszuk.

Feltételezem, hogy már gyerekként befogták a munkákba.

Az első fizetésemet óvodás koromban kerestem meg. Ötévesen, amikor nagyapám reggel kikért az óvodából. Kaszálni ment, s kellett neki valaki, aki a szekéren legyúrja a szénát. Egész nap dolgoztunk, este pedig adott a munkáért öt koronát. Az akkor nagy pénz volt. Szóval számomra a mezőgazdaság annyira természetesnek bizonyult, hogy fel sem merült bennem, mást is lehetne csinálni.

A pályája során megfigyelhető egyfajta szerteágazó érdeklődés, ami mégis egy egységet képez.

Az udvardi középiskolában állattenyésztést tanultam, közben jobban megszerettem a növényeket, úgyhogy a nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán már azt tanultam. Aztán a Konstantin Egyetemen hároméves továbbképzésen a környezeti ökológiában mélyedtem el. A doktori munkámat már tájgazdálkodásból írtam. A docensi címet környezetgazdálkodásból szereztem meg a Szent István Egyetemen. Végül a Szlovák Mezőgazdasági Egyetemen lettem professzor. Úgyhogy a mezőgazdaság összemosódott a tájjal, a környezettel, mindig ennek a mezsgyéjén mozgok, s ehhez még hozzájön a tájhasználat, a hagyományos ökológiai tudás.

Megtehette volna, hogy a tudása alapján a jobban fizető vállalati szektorban helyezkedik el. Miért döntött a tudományos pálya mellett?

Nincs erre jó válaszom. Hanyag eleganciával csak azt tudom mondani, hogy mindig rettentően kíváncsi voltam. Szerettem a dolgok mibenlétét megérteni, visszamenni azok gyökeréig. Most is minden mondatomat a gyökereknél kezdem. Szeretem keresni az ok-okozati összefüggéseket. Ám a szakmai fejlődésem nem volt teljesen egyértelmű. Egyetem után következett a kötelező katonai szolgálat, ezt követően rövid ideig voltam munkanélküli is, majd öt évig dolgoztam a nyitrai közterület-fenntartó vállalatnál. A közvállalatnál diszpécser voltam, akkor tanultam meg több nyelvet. Voltak hétvégi és éjszakai ügyeletek. Ha volt meló, akkor hajtottunk, ha nem, akkor tanultam, fejlesztettem magamat. Utazni is szerettem, amennyire a fizetésem engedte. Úgyhogy lassan értem, mint a téli vajkörte. Ezeket követően jelentkeztem a doktori képzésre, s így kerültem az egyetemre. Mindig a kutatómunka állt hozzám közel. Szeretek oktatni is akkor, amikor olyan hallgatóságom van, amelyik azért ül be a padba, mert valamit meg akar tanulni.

A tudományos munkásságában mi az, ami a legnagyobb elégedettséggel tölti el?

Akkor vagyok a legelégedettebb, amikor értelmét látom a munkának, van gyakorlati haszna – s nincs a kutatás túlbürokratizálva és „túlprojektezve”. Voltak olyan szakmai sikerek, amelyeknek nagyon örülök. Például 2018-ban megjelent Svájcban egy monográfiám a Springer Könyvkiadónál. Ők kértek fel, én pedig megcsináltam. Vagy a Balti Egyetemi Program szlovákiai nemzeti irodájának 10 évig voltam az igazgatója, rengeteget jártam Svédországba. A nyugati oktatási modellekből loptam ötleteket is. Ilyen például a diákok által végzett közös szemináriumi munka, hogy megszokják az együttműködést, azt, hogy valaki húz, valaki nem akar dolgozni. Projektet soha nem egy ember csinál, hanem több, ehhez szoktatom a diákokat. Nálam az is szokványos, hogy biztosan nem a központilag meghatározott órarend szerint tanítok, hanem teljesen átírom azt, amit be szoktam jelenteni a kar vezetésénél, nem pedig kérem tőlük.

Ha valaki megnézi az ön bibliográfiáját, nagyon sok helytörténeti tételen akadhat meg a szeme – illetve van szépirodalmi munkássága is. Felmerülhet ilyenkor a kérdés, hogy esetleg nem akart-e soha történész vagy irodalmár lenni?

Ha szakmailag ökológiáról, tájról beszélünk, akkor ezeket a dolgokat nem tudom elválasztani a népi kultúrától, az antropológiától és a nyelvtől. Olyannyira így van ez, hogy nem is gondolkodom azon, én most történész, ökológus vagy valami más vagyok. Ez egyébként óriási előnyökkel jár, ha megértjük. Mi, emberek, próbáljuk ezeket húsz- vagy harmincfelé osztani. Például most készülök két tudományos konferenciára. Az egyik Szomolányban (Smolenice) lesz a Szlovák Ökológiai Társaság szervezésében, ahol a pogrányi szőlőhegy tájökológiai ismérveit mutatom be. Rá két hétre Bazinban lesz egy teljesen más, szőlészeti-borászati tanácskozás, ahol történészek és néprajzkutatók lesznek, de természettudósok nem. Ugyanaz a szőlőhegy lesz a témám, aminek a történeti néprajzáról fogok beszélni, de közben azért jól értem a működését, mert tudom, milyen a talaj és a klíma, vagyis itt természettudományi szakemberként lépek fel. Mindkét helyre ugyanazzal a témával megyek, azért, mert számomra nem válik külön a szőlőhegy története és ökológiája. Az egy. És ha már az irodalmat is említette: igen, megjelent két önálló verseskötetem. A művészetek csiszolják az ember értékrendjét és jellemét. És bizony a természetvédelemben sem csak a természetet kellene kezelnünk, hanem sokkal inkább az embert nevelni. Vallom, hogy a természet jól végzi a dolgát.

A népi tájhasználat tanulságai közül milyen példa jut kapásból az eszébe?

Elég sokat foglalkoztam a dél-szlovákiai szikesekkel, amelyek például Tardoskeddnél, Mocsonoknál vagy Kéménden lelhetők fel. A háború után azt volt a módi, hogy a legeltetés helyett elkezdték kaszálni. Emiatt teljesen leépültek ezek a szikesek, eltűntek a sziki növények. Valami nem stimmelt. Évtizedek múltán rájöttek, hogy a legeltetés és a kaszálás nem ugyanaz. Most már az van, hogy polgári társulások kezdték el megszervezni a szikeseket, s alapítványi pénzekből kezdtek el állatokat tenyészteni például a Nagyléli-szigeten vagy Nagykeszinél. Visszahozták az állatokat, s visszajött a sziki növényzet is. A hagyományos ökológiai tudással gyönyörűen lehet benne élni a tájban.

Egy rövid gödöllői kitérőn kívül az ön pályája eddig szlovák közegben zajlott. Magyarként mennyire volt magától értetődő, hogy szlovákul kell érvényesülnie, s mennyire ütközött akadályokba?

Volt egy szakmai igényességem, azt akartam megvalósítani, az pedig kézenfekvő volt, hogy ezt az itteni szlovák közegben is megtehetem. Van azért ennek annyi fonákja, hogy a középiskola után gondolkodtam a magyarországi tanulmányokon, de abban az évben csak ketten mehettek az akkori kertészeti egyetemre Szlovákiából, s én nem lehettem köztük. Ám ott is a szakmai igényesség érdekelt volna. Ahelyett itt volt a nyitrai egyetem, nem ijedtem meg tőle.

Mennyire tudott szlovákul, amikor egyetemista lett?

Nem volt anyanyelvi szintű a szlováktudásom, nyilván sok bakit is elkövettem. A mindennapjaimat csak magyar faluban és közegben éltem, ám ezt nem éltem meg akadályként. Bementem a szlovák közegbe, azt mondtam, hogy „én vagy én”, s lassan megszoktak engem. Soha nem volt igazi nyelvi akadályom. Egyetemi tanárként a kollégáknak meg kellett szokniuk, hogy a tanszéken is meg tudok élni magyarként. Ha magyar vendéget fogadok, ha magyar diákkal van dolgom, elvből és alapból magyarul beszélek velük akár a folyosón, akár vizsgáztatáskor. Magyarul is írok tudományos cikkeket, s ezt minden kolléga látja. A világ legtermészetesebb dolga számukra az is, hogy ha csörög a telefonom, s magyar személy hív, akkor a legszlovákabb közegben is magyarul fogok vele beszélni, mert ez így természetes. Nincs bennem olyan megfelelési vágy, hogy „nehogy rosszat gondoljanak rólam a szlovákok, ezért én most szlovákabb leszek a szlovákoknál”.

Milyen szerepet játszanak az életében a magyarországi kapcsolatok?

Ha összevetem a magyarországi kapcsolataimat a lengyelekkel vagy csehekkel, akkor nagy meglepetésemre azt kell mondanom, azok Magyarországon nem erősebbek, mint a másik kettőben. Bydgoszczban egy közgazdaság-tudományi magánegyetemen három évig voltam vendégprofesszor. Most szeptemberben kezdek České Budějovicében a Dél-csehországi Egyetemen két tantárgyat óraadóként tanítani. Magyarországon soha nem oktattam. Építem a magam kis kelet-közép-európai kapcsolatrendszerét. Az persze nagy előny, hogy tudok magyarul, s járok magyarországi konferenciákra.

A professzori cím és több szakmai siker után mi az, ami még motiválja?

Előbb, amikor azt mondtam, hogy lassan érünk, mint a téli vajkörte, akkor arra is gondoltam, hogy benne vagyok a dolgok folyamatában. Nem szeretnék valamit lezárni. Úgy érzem, még mindig vannak elvarratlan szálak, különösen a hagyományos ökológiai tudás terén rengeteg még a tennivaló. A Felvidéken ezzel nagyon kevesen foglalkoznak, lenne még mit letenni az asztalra, s innen kezdve nem is kérdés az, hogy mi hajt még. Ugyanaz, ami 10 vagy 20 éve, nem érzem magam fáradt embernek. Az egyik egyetemi lapunkban szerepelt egy gondolat valakitől, ami úgy hangzott, hogy „akkor is elültetek egy almafát, ha tudom, hogy holnap jön a világvége”. Ha valaminek a folyamatában vagyok, azt meg kell csinálni. A diákjaimat is arra vezetem rá, hogy a kulcsszó a munka, amely megoldja a problémákat. Amikor az egyetemen elbocsájtások voltak, engem azért nem tudtak kirostálni, mert elvégzem a munkámat. De nem érzem magam munkamániásnak, mert amit csinálok, azt szívesen teszem.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kocsma

Jövőre nagyobb bérpótlék járhat az alkalmazottaknak

kollar pellegrini

Kollár és Pellegrini szerint ha a kormány megbukik, előrehozott választást kell tartani

esőzés kp

Esős, borongós idővel zárul a hét

sport a tévében

Vb-negyeddöntők a tévében

szex k

Nemi betegségek Szlovákiában – A partnert is kezelni kell

fd

KVÍZ: Narvál, okapi... Milyen állatokat rejtenek a következő nevek?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.