Lalák Gyula, a naszvadi fűzfavessző-szobrász

V. KRASZNICA MELITTA

Kosárfonónak még csak véletlenül sem nevezhetjük, mert állítása szerint életében nem csinált egyetlen kosarat sem, és nincs is szándékában. Készített viszont vesszőből egyedi kerti szobrokat, hőlégballont, csizmát, kalapot, számos virágtartót, megformázta a bőség szaruját, font több 100 négyzetméternyi kerítést, árnyékolót, térelválasztót.

A létra nem kellett,

a fonott térelválasztó igen

Munkáit látva önként adódik a kérdés: honnan jött az ötlet, miért fordult éppen a vesszőfonás felé?

„A véletlennek köszönhetem, hogy ma itt tartok – kezd mesélésbe az ötvenes éveit taposó Lalák Gyula. – A kilencvenes évek elején létrakészítő kisiparos lettem. Építkezéseken dolgoztam, ahová szükségünk lett volna hosszú, egyenes létrára, ám sehol nem kaptunk. Én felajánlottam, elkészítem. Olyan jól sikerült, hogy évekig ezzel foglalkoztam. Ám a konkurencia megerősödésével rá kellett jönnöm, komoly befektetés nélkül nem maradhatok fenn a piacon. Az utolsó darabokat árusítottam az Agrokomplexen, ahová, hogy kissé feldobjam a standomat, egy saját készítésű fűzfavessző-térelválasztót is kihelyeztem. És mit ad Isten, a látogatók többsége nem a létrák, hanem a térelválasztó iránt érdeklődött. Az utolsó nap odajött hozzám egy zsolnai vállalkozó és munkát ajánlott: fonjam körül a telkét ilyen fűzfakerítéssel. Bevallom, nem igazán mértem fel, mire vállalkozom. A helyszínen derült ki, egy 200 méter hosszú, két méter magas kerítést kell fonnom, további térelválasztó sövényekkel, árnyékolókkal együtt. Négy hónapba tellett, mire elkészültem, másfél kamionnyi vesszőt használtam fel. Máig ez a legnagyobb volumenű munkám.”

Félresikerült földgömbből hőlégballon

A kerítések és térelválasztók készítése máig tevékenységének „iparos” része, ez jelenti számára a megélhetést. Büszkeséggel viszont az egyedi formájú művészi alkotásai töltik el, amelyek bevallása szerint játékosságból születnek. „Sokszor a vessző formája, görbülete ad egy-egy új ötletet, máskor egy levált csizmatalp, van, hogy rajzolgatok és kisül belőle valami, de például egy félresikerült földgömbből végül hőlégballon lett – magyarázta a mester. – A vesszőt nem lehet megerőszakolni, hiába tervezek el valamit, ha az anyag másként ’gondolja’. Megtörtént, a kidobásra ítélt görbe vesszőket összenyaláboltam, hogy félretegyem az útból, ám azok olyan különleges formát adtak, ami megindította a fantáziámat. Így született a bőségszaru. Vannak olyan szobrok, amelyekhez már tipizált fémvázat kell készítenem, de egyediségüket így sem veszítik el, mert mindegyiket másként díszítem fel. Például a kerti szoborként szolgáló lányalakból már talán egy tucatot is készítettem.” Az alapanyagot Lalák Gyula saját maga vágja, gyűjti, kezeli. A munkákat színviláguk is egyedivé teszi, hiszen minden vesszőfajta más és más színű, sőt idővel változtatják is árnyalatukat. A vessző kezelésére csak természetes anyagokat használ, amelyek konzerválják és az idő viszontagságaival szemben ellenállóvá teszik a fát. A vesszőket elsősorban a Duna mentén gyűjti: amelyik vessző a kosárfonóknak már vastag, ő azokat keresi. Lalák Gyula az elmúlt évek során több kiállításon vett részt Nyitrán, Pozsonyban, Trencsénben, Dunaszerdahelyen. Mestersége azonban „szájhagyomány” útján is terjed, volt megrendelőinél gyakran érdeklődnek utána. Honlapot is nyitott (www.lalak.szm.sk), amelyen megtekinthetők eddig alkotásai.