Lakossági fórum vársofejlesztési kérdésekről

Szenc |

<div><div>Nemrégiban lakossági fórumot tartottak a járási székhelyen. Bemutatták a területrendezési terv két változatát. A lakosok hozzászólhattak az új szabályozáshoz.</div><div>&nbsp;</div></div><p>&nbsp;</p>

Megtelt a városi hivatal házasságkötő terme, mintegy hatvan lakos volt kíváncsi a városrendezési tervre, amelyen 2008 óta dolgoznak a szakemberek. A jelenleg hatályos terv elavult, többször módosították. Az új szabályozás a városban és a városrészekben megépülő lakóparkokkal is számol. A két változat különbözőképpen vetíti előre a lakosság számának alakulását. Az első szerint 2030-ig huszonnégyezerre nő a közel tizennyolcezres város lakosságának száma, a második koncepció harmincezer szenci lakossal számol. A fórumon résztvevők elsősorban azt kifogásolták, hogy egyik variáció sem tartalmazza, milyen irányba tartson a város fejlődése a következő évtizedekben. Mária Hudáková független képviselő úgy fogalmazott, Szencnek nyugodt, családias városnak kellene lennie, a hangsúlyt a turizmusra és az üdülési lehetőségekre kellene helyezni. A jelenlevők a közlekedésre is kitértek, rámutattak, hogy a városban már most is sűrű a forgalom. „Délutánonként nem lehet letérni az autópályáról” – kifogásolta az egyik lakos. Az új tervben szerepel egy elkerülő út, ami tehermentesítheti a várost. Északi és keleti irányból kerülné meg a lakóövezeteket. A területrendezési terv egy száz-százhúsz férőhelyes kórház építésével is számol. A fórumon szó volt a város területén és a határban haladó kerékpárutakról, az új lakóparkokról és az árvízvédelemről is.A találkozón feljegyezték a lakosok javaslatait, január végéig várják az észrevételeket a városi hivatalba. Martina Ostatníková, Szenc szóvivője lapunknak elmondta, fontos, hogy a javaslatok írásban is meglegyenek, eszerint módosítják a tervet. A kidolgozók figyelembe veszik a javaslatokat és a két variáns kombinációjából készítik el az új területrendezési tervet. Az új szabályozás csak a városi képviselő-testület jóváhagyása után lép életbe.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?