Kutyavilág Lukanényén

Némelyik „pedigrés” kölyökkutyáért kemény ezreket hajlandók fizetni a gazdik, a kutyatartás egyfajta státusszimbólum is lett a rendszerváltás után. Kutyakiállítás is van sok helyen, látványos, érdekes, jópofa dolog egy ilyet végignézni, kutyaszépségversenynyel, tápszerbemutatókkal meg minden egyébbel körítve.

Az ember legjobb barátja

Ezt az elnevezést igen régóta használja az emberiség a kutyáról. Nagy szeretet, megbecsülés övezte ősidők óta, talán a kutya volt a legelső háziállat, bár erről sok vitát folytattak már. Az azonban mindenképpen érdekes megfigyelés, hogy az elvadult házieb a szabad természetben elfelejti az ugatást, tehát minden valószínűség szerint az ugatás ember és állat közötti kommunikáció. A kutya természetes őséről is vita folyik, vannak, akik a farkast, mások a sakált, sőt olyanok is akadnak, akik a rókát tartják a kutya ősének. A tudomány jelenlegi állása szerint azonban a kutya őseként mégis a farkast tartják számon. A „kutyológusok” vitatkozhatnak sok mindenen, de az régészeti leletekkel alátámasztott tény, hogy háziasított kutyák már időszámításunk előtt 9500 körül is léteztek, tehát a kutya legalább 11 500 éve bizonyíthatóan az emberrel együtt él. Szent állat volt az asszíroknál, a húsa miatt tenyésztették a kínaiak, de kultikus célból fogyasztották a kutyahúst a karthágóiak, a germánok és a lüdiaiak is. Haszonkutyákról pedig már mindenki hallott, ha másról nem is, vadászebről, rendőrkutyáról, házőrzőről, szánvontatóról biztosan. Ennyit talán bevezetésképpen a „kutyológiáról”.

Gyere Bodri kutyám...

Május elsején Lukanényén lehetett látni nápolyi masztifot, bordói dogot, spanyol masztifot, pireneusi hegyi kutyát, pireneusi masztifot, tosa inut, szóval csupa nagy testű ebet, amelyeknek első nemzetközi versenyét a falu régi futballpályáján szervezték. Hogy honnan is az ötlet, hogy éppen kutyakiállítást meg versenyt szervezzenek? Természetesen mindig van valamilyen személyes kötődés, ez esetben Kuzma Zoltán, Lukanénye polgármesterének személyes kötődése a kutyákhoz. Korábban ő maga is aktívan foglalkozott nagy testű kutyák tenyésztésével. Máig tevékeny tagja a szlovákiai Moloss Klubnak, így szinte természetes volt, hogy előbb-utóbb kutyakiállítást szervez falujában. A terveket tett követte, és idén május elsején meg is rendezték az első kutyakiállítást és -versenyt. A szakmai megmérettetés nem kis dolog ám, ilyenkor mindenki izgul, nézegetik egymás állatait, a döntőbíróknak pedig ugyancsak volt mit méricskélniük, míg döntésre jutottak. Addig az ebek türelmesen heverésztek, lihegtek, imitt-amott mordultak, vakkantottak egyet, de azt is csak játékból. Mondta is tréfára mindig kész barátom, sajnálja, hogy nem hozott egy zsák kóbor macskát...

Láttunk piereneusi hegyi kutyát, akkorát, mint egy borjú, és szelídet, mint az árvácska. Jó mellmagasságig ért a gazdájának, súlya 100 kilogramm felett, igen békés és jámbor jószág, hazájában a birkapásztorok kiváló segítője. A sok eb között nehéz volt megállapítani, melyik is a legszebb. Ápolt, jó súlyban, jó kondiban lévő kutyák voltak, és a nézők számára a látványosság volt a fontos. Meg a szórakozás, a jó borok, a finom gulyás, ami biztos, hogy nem kutyából készült. Kuzma Zoltán késő délután kissé fáradtan mondta, hogy bár több nap szaladgálásba, rengeteg szervezésbe, nem is kevés pénzbe került a rendezvény, azért csak megérte, mert a látvány magáért beszélt. A kutyások összetartó, egymást tisztelő emberek, jó kedélyűek, egészségesek, hiszen rengeteget tartózkodnak levegőn, sokat mozognak. Egy-egy ilyen versenyen aztán új ismeretségek, barátságok, sőt szerelmek is szövődnek, aminek jó indítója a közös kutyasétáltatás. Akinek tehát kedve van, vegyen kutyát, járjon versenyekre, és biztosan igazat ad majd abban, hogy feledhetetlen a hangulat. Lukanényén a hagyományteremtés szándékával kezdték szervezni, s annyi már most biztos, hogy új hagyomány született az Ipoly mentén. Az ebeknek pedig egyáltalán nem volt kutyasorsuk. Meg a nézőknek sem.