Kutatók éjszakája a régi vásár csarnokban

Pozsony |

<p>Pénteken nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kutatók éjszakáját. A főváros mellett Besztercebányán, Zsolnán, Kassán és Tátralomnicon kerülhetünk közelebb a szlovák tudományos élethez.</p>

Pozsonyban három helyszínen zajlanak a rendezvények. A vásárcsarnok mellett a Szlovák Nemzeti Múzeum Természettudományi Múzeumában is a tudományé lesz a főszerep. A vásárcsarnokban közel száz sátorban ismerkedhetnek meg az érdeklődők a tudományok világával. Reggel kilenctől éjfélig a Szlovák Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek tudósai, a jelentős szlovák egyetemek képviselői és fejlesztői társaságában tájékozódhatnak a látogatók az egyes szakterületek fejlesztéseiről és eredményeiről. „A német Festo vállalat bionikus tárgyai lesznek az est fénypontjai. Lesz repülő robotsirály, -szitakötő és lebegő medúza” – olvasható a rendezvény honlapján. Este kulturális műsorral, akrobatabemutatóval és koncertekkel zárják a tudományos napot.

A Kutatók éjszakáját Európa harminchárom országában rendezik meg. A program mottója: „a kutatók közöttünk élnek”, célja, hogy a laikusokhoz közelebb hozza a tudományos élet szereplőit, akik „mindennapi emberek, de foglalkozásuk nem mindennapi”. A közönség választ kaphat azokra a kérdésekre, miért választották a kutatók a tudományt, mi ösztönzi őket a kutatásra, mit értek el a munkájukkal és a mindennapi életben milyen területeken hasznosíthatjuk az eredményeiket. Tavaly közel ezer tudós és huszonkétezer diák kapcsolódott be a rendezvénybe, ami 177 ezer látogatót vonzott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?