Különleges forgatás Bacska és Bély között

Bacska (Bačka)/Bély (Biel) |

<div>Második klipjét forgatta a Southern Comfort. A kelet-szlovákiai banda Tíz perc című dalának videóklipjét a Bacska és Bély közti aszfaltúton rögzítették.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

A banda második videóklipjében szlovákiai és magyarországi motoros bandák, egy kocsma hangulatú utcai helyszín, valamint rengeteg rocker szerepel. A videó forgatókönyvét több hónapja tervezték, de a végső koncepció csak a múlt hét folyamán állt össze igazán. „Mindent előre terveztünk, rengeteg kelléket és felszerelést kellett szétpakolnunk a helyszínen. A forgatás nem lett volna teljes a kisvárdai Baráti Motoros Kör, valamint a bodrogközi East Riders motoros klub nélkül” – nyilatkozta lapunknak Vajda János, az együttes menedzsere. A felvételek elkészítését és a rendezésért Tomojka Vojtko Béla leleszi operatőr vállalta. „Jó volt olyan emberekkel dolgozni, akik nem csak szakmailag, hanem barátilag is nagyon közel állnak hozzám. Remélem, sikere lesz a videónak” – mondta Tomojka.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?