Kulcs a gyerekekhez

Apakulcs
PERED |

Apakulcs címmel tart előadás-sorozatot Süveges Gergő a Cseperedő Program keretében Szlovákia magyarlakta településein. A szakember a gyereknevelés szépségeiről és nehézségeiről beszélget a hallgatósággal.

A peredi könyvtárban tartotta a Cseperedő program a Szülők Iskolája rendezvénysorozat aktuális előadását Apakulcs címmel. Pozsonytól Kassáig összesen 11 helyszínen vehetnek részt az érdeklődők Süveges Gergő interaktív előadásán, ennek egyik állomása volt a peredi. A helyi könyvtárba szerda délutánra meghirdetett eseményre 23 szülő érkezett. „A Cseperedő program egyik ága a Szülők Iskolája, amely a világjárvány miatt hosszú ideje szünetelt, ősszel újraindult. Célunk, hogy a gyermeknevelésben segítséget nyújtsunk a szülőknek, és ebbe minél nagyobb mértékben szeretnénk bevonni az édesapákat is, akik szerencsére manapság már nemcsak külső szemlélői a gyereknevelésnek. Az előadás címe Apakulcs, amely az édesanyák számára is nagyon érdekes, sőt, az emberi kapcsolatainkban az élet bármely területén fel tudjuk használni azokat az alapelveket, amelyeket Süveges Gergő nagyjából másfél óra alatt bemutat” – mondta el az Új Szónak Berky Angelika, a Cseperedő program megalapítója, a rendezvénysorozat szervezője.

A szerdai előadás résztvevői arról hallhattak érdekes gondolatokat a magát újságíróként, előadóként és trénerként bemutató Süveges Gergőtől, hogy mik a fontos és a lényeges dolgok az életünkben, hogyan lehet ezeket egymástól megkülönböztetni és megtalálni a módját annak, hogy mikor melyiket helyezzük előtérbe. Az Apakulcs című előadás, az azonos című könyv és tréning arra épül, hogy az ember egész élete során másokhoz próbál kapcsolódni. Ezt segítik különféle kapcsolódási eszközök. Süveges Gergő többször hangsúlyozta, nem kész modelleket szeretne átadni a közönségnek, hanem olyan alapelveket, amelyeket mindenki át tud ültetni a saját egyéni helyzetébe, legyen szó akár szülő-gyerek, párok közötti, munkahelyi vagy bármilyen más emberi kapcsolatokról. A három alapelvet, a tudás, a jóakarat és a szövetség alapelvét számos példán keresztül magyarázta el, és igyekezett minél jobban bevonni a hallgatóságot, illetve közös gondolkodásra hívta a jelenlévőket.

A Szülők Iskolája programjai novemberben és decemberben a Montessori játékokról és nevelési elvekről szóló előadásokkal és könyvbemutatókkal folytatódnak.

Süveges Gergő - Apakulcs
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?