Közösen ünneplik a határnyitást

Párkány/Esztergom. A két Duna-parti város december huszadikán egész nap a határ megnyitását ünnepli. A programot a jövő héten véglegesítik, de néhány biztos részlettel már most is szolgálhatunk.

Párkány/Esztergom. A két Duna-parti város december huszadikán egész nap a határ megnyitását ünnepli. A programot a jövő héten véglegesítik, de néhány biztos részlettel már most is szolgálhatunk. Az előzetes programról Szép Rudolf, Párkány alpolgármestere, és Ocskay Gyula, az Ister-Granum Eurorégió ügyvezetője tájékoztatta az Új Szót.

December huszadikán délelőtt 10 órakor az esztergomi várban közös búcsúünnepséget tart a szlovák és a magyar határőrség. Délután egy órakor a párkányi és az esztergomi önkormányzat közös ünnepi ülésére kerül sor a párkányi városházán. Ezt egy vállalkozói vacsora követi délután öt órától az esztergomi látványfürdőben, ahol a térség nagyvállalkozói és a komolyabb cégek igazgatói találkoznak. Este hat órától az esztergomi oldalon, a Mária Valéria híd lábánál kezdődik a kultúrműsor a párkányi Kisbojtár Néptáncegyüttessel, Écsi Gyöngyivel. Este kilenctől a Ghymes együttes ad majd koncertet, s éjfélkor a határbontás tiszteletére tűzijáték is lesz. Nulla óra nulla perckor pedig teljesen szabaddá válik a Mária Valéria híd, eltűnik a határ a két város közt.

Párkányban egyébként ezen a napon négy szórakozóhelyen 10 százalékos kedvezményt adnak a Becherovkára és a sörre – ezzel az akcióval főképp a magyarországi vendégeket célozták meg. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?