Közösen Európába

Párkány. Eduard Kukan szlovák és Kovács László magyar külügyminiszter részvételével és előadásával kedden nemzetközi konferenciát szerveztek a városban, amelyen a Szlovákia és Magyarország uniós csatlakozásával, az eurorégiós együttműködés bővítésével is foglalkozott.

Eduard Kukan üdvözlő beszédében nagyra értékelte Magyarország segítségét és szakmai támogatását Szlovákia EU-csatlakozása terén, és már-már családiasnak nevezte a két ország közti viszonyt. Szerinte ez a kapcsolat idén döntően pozitív irányt vesz majd. „Persze, a hasonló nézeteket és álláspontokat sohasem vehetjük hosszú távon adottnak és készen kapottnak, azokat folyamatosan és konstruktívan egyeztetni kell” – tette hozzá a szlovák külügyminiszter. Külön kiemelte a Vág–Duna–Ipoly Eurorégió jelentőségét, a magyar cégek szlovákiai térhódítását, az Ipolyon újjáépülő hidak fontosságát, és az Ipolyság–Drégelypalánk közti vasúti összeköttetés leendő felújításából adódó lehetőségeket. Meggyőződése szerint a visegrádi négyek együttműködése az unión belül elsősorban az eurorégiós kooperáció terén hoz majd gyakorlati hasznot, éppen ezért például az sem véletlen, hogy éppen Párkányt választották a konferencia helyszínéül.

Kovács László bevezetőjében kiemelte: a két ország EU-csatlakozása nemcsak egymás gazdasági, kulturális és kereskedelmi erőforrásait gazdagítja majd, hanem az Európai Unió egészét is. „Egyaránt érdekeltek vagyunk Európa egységesülésében, hiszen mindkét ország szembetalálkozik azokkal a globális kihívásokkal, amelyekre eredményes, korszerű és hatékony válaszokat csak az Európai Unión és a NATO-n belül adhatunk mint szövetségesek, nem beszélve arról, hogy a tagság az érdekérvényesítés leghatékonyabb formája is” – fejtette ki a magyar külügyminiszter. A továbbiakban arról is szólt, Magyarország és Szlovákia az EU alkotmányának kimunkálásakor közösen lobbizik azért, hogy a májusban csatlakozó országoknak minden tekintetben teljes jogú tagságot biztosítsanak, és mindkét ország teljes mértékben megkapja mindazokat az anyagi támogatásokat, amelyek nélkülözhetetlenek a felzárkózáshoz. „A 2007–2013-as időszakra szóló EU-s költségvetés kidolgozásában már teljes jogú tagként veszünk majd részt, éppen ezért rendkívül fontos az olyan, a közép- európai térséget, a közlekedést és az infrastruktúrát alapjaiban érintő gazdaságélénkítő projektek segítése, mint például az észak–déli autópálya kiépítése, amely a Balti-tengertől az Adriáig húzódik majd Szlovákián és Magyarországon keresztül, a Miskolc–Kassa autópálya megépítése, továbbá a V4-ek csoportjába tartozó országok együttműködésének fejlesztése Ausztriával és Szlovéniával. Kovács üdvözli, hogy a kedvezménytörvény ügyében sikerült mindkét ország számára elfogadható megoldást találni, s az egyezmény gond nélkül beilleszthető az EU jogrendjébe. A kölögyminiszter nagyon örül a komáromi magyar egyetemnek is. Tíz év alatt hat és félszeresére emelkedett a Magyarország és Szlovákia közti áruforgalom. Ez is egyik jele a gazdasági együttműködés fellendülésének, s hiszem, a vámszabályok egyszerűsödésével, eltűnésével, a személyi igazolvánnyal történő utazással és a határon való csak egyszeri megállással a turizmust és a munkavállalást is megkönnyítjük” – mondta Kovács László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?