Közlekedési gondok Kassán

Kassa |

<p>Nem volt zökkenőmentes a városi tömegközlekedés átállása az új működési rendre. Hétvégén több járat is kiesett, tegnap reggelre már négyoldalnyi hiányosságot jegyeztek fel a diszpécserek. A helyzetet nehezíti a sofőrhiány is, az utasok sem eléggé tájékozottak a változásokról.</p>

Nem volt zökkenőmentes a városi tömegközlekedés átállása az új működési rendre. Hétvégén több járat is kiesett, tegnap reggelre már négyoldalnyi hiányosságot jegyeztek fel a diszpécserek. A helyzetet nehezíti a sofőrhiány is, az utasok sem eléggé tájékozottak a változásokról.
A tömegközlekedés átszervezését már régen tervezték. Az elgondolás vezérfonala az volt, hogy a járművek gyakrabban járjanak, mint eddig, ám több utast is szállítsanak. Ezért egyes lakótelepi járatok csupán a belváros első átszállópontjáig közlekednek, ezután az utasoknak át kell szállniuk, hogy elérjék céljukat. Az egyes távoli lakótelepeket egymással összekötő, a belvároson is áthaladó járatok ugyanis nem voltak elég hatékonyak, az útvonal bizonyos részein csak néhány ember lézengett a járműben, ugyanakkor fél órát is várni kellett néha. A változás garantálja, hogy a járatok sűrűbbek lesznek, a fölöslegesen megtett kilométerek száma pedig csökken. A viteldíj nem változik. Az utolsó jegyáremelésnél a menetjegyek rendszere is változott, az alapjegy fél órára érvényes átszállójeggyé vált, ezért a járatváltás anyagilag nem terheli meg az utazókat.
Az átállás utáni első hétvégén mégis voltak járatkiesések, a trolik késtek, egyes buszjáratok pedig el sem indultak. A káosz megmagyarázhatatlan, hiszen hétvégén sokkal kevesebb jármű közlekedik a város utcáit, mint hétköznap. Szombaton94autóbusz,12troli és 29 villamos vett részt az utasszállításban, az első munkanapon pedig az új rendszer szerint 142 busz, 18 troli és58villamos indult útjára. Itt is voltak fennakadások, mivel 6-7 sofőr nem állt munkába reggel. A helyzetet nehezíti, hogy a közlekedési vállalatnál régóta sofőrhiány van. Jelenleg 519 járművezető áll alkalmazásban, ám 20-30 emberrel többre lenne szükség. Elég nagy a dolgozók kiesése is, a munkaképtelenség miatt le nem dolgozott órák száma tavaly az első félévben összesen 8500 volt, idén ugyanebben az időszakban már 10 279. A vezetőség szerint azonban a járatok sűrítése, ugyanakkor egyes útvonalak megszűnése nem igényel több járművet, mint amennyi eddig egyidejűleg üzemelt, tehát az egyszerre dolgozó sofőrök száma sem nő. Mindenesetre az utolsó nyári hónap folyamán kiderül, hogy az elképzelések mennyire életképesek, és működnek-e valójában. Az igazi nagy terhelés azonban még hátravan, hiszen szeptemberben a diákok visszatértével halmozódhatnak a problémák. (Kozsár Zsuzsanna)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?