Kőtéskészítés mint értékmegőrzés

Kürt
Kürt |

Aranykőtés vándordíjat és öt Aranykőtés díjat osztanak ki idén a tizenhetedik kőtésfesztiválon, melyet március 28-án tartanak. 


Az érsekújvári járásbeli Kürtön komoly hagyományai vannak a csíráztatott gabonából készült böjti eledelnek. Értékes felvidéki hungarikumot őriz meg az utókor számára mindenki, aki megtanulja a mézédes kása készítését. 

A versenyfeltételek változatlanok, másfél liter léből készült, megsütött kőtéssel lehet versenybe szállni, és ebben az évben is kiosztják a zsűri és a közönség díját. A szervezők idén első alkalommal mutatják be a versenyzőket a közönségnek, így a kőtések készítői elmondhatják, honnan érkeztek és milyen hagyományai vannak a böjti eledel készítésének a családjukban. A belépés a fesztiválra a versenybe nevezőknek és egy kísérőjüknek ingyenes. A rendezvényre érkezők vásárolhatnak kőtést a szervezőktől, de a versenyzők is hozhatnak eladásra szánt kőtést. Kürt önkormányzata március 24-ig várja a jelentkezéseket a faluházba. Tavaly a tizenhatodik kőtésfesztiválon mintegy háromszázan vettek részt, és tizenkilencen neveztek be a versenybe. A közönség a biracs, csiripiszli és málé néven is ismert édességről sok mindent megtudhatott a készítőktől. Nagyszüleink, dédszüleink a húsvétváró időszakban készítették gondosan átválogatott gabonaszemekből a kőtést. A gabonacsírában található savak, enzimek, a nedves, ikrás kásában megmaradó vitaminok gyógyító, immunerősítő hatással vannak a hosszú fénytelen téli időszak után a szervezetre. Vannak, akik máig gyógyító erőt tulajdonítanak a kőtésnek az öt lényeges elem miatt. 

Kell hozzá föld, melyben a gabona termett, továbbá víz, amely nélkül nem csírázna ki a mag, és levegőre is szükség van a csíráztatáshoz, ami a kőtésbe szúrt nádszálon át távozik. Tűz kell a kemencébe, ahol megsül a finomság, és kell egy lelkes készítő, aki türelmesen kivárja a hosszadalmas folyamatot, mire végül megízlelheti a kőtést. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?