Több mint egy hónapja színezte vörösre a Sajó vizét a folyóba ömlő bányavíz. A szennyeződés miatt politikusok és civilek is felszólaltak, de sokáig nem történt semmi. Tibor Jerga, Alsósajó polgármestere szerint végre körvonalazódik a megoldás.
Körvonalazódik a megoldás a szennyezett Sajó ügyében
Egymásra mutogató minisztériumok
A Sajó még február közepén színeződött vörösre az egykori Siderit vasércbányából kiömlő bányavíz miatt. A nyilvánosság figyelmét az elsők között Orosz Örs, a Szövetség politikusa hívta fel a problémára, aki Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszternek is levelet írt, hogy foglalkozzanak a helyzet megoldásával. A minisztérium Orosz állítása szerint nem válaszolt a levélre, viszont március 17-én kiadtak egy közleményt, melyben leszögezik, hogy a szennyeződésért az érclelőhely kezelője, az Állami Vasércbánya Társaság felel, mely a gazdasági minisztérium alá tartozik. Ján Budaj szerint a környezetvédelmi tárcának nincs befolyása a bányák működésére, ők ugyan kimennek ellenőrzésre, de a probléma tényleges megoldása a gazdasági minisztérium feladata. A környezetvédelmi minisztérium sajtóosztálya az Új Szó kérdéseire sem válaszolt, a gazdasági tárca szóvivője pedig mindössze annyit közölt lapunkkal, hogy a szennyeződéssel foglalkozó munkacsoport – melynek létrehozására a minisztérium március 21-én tett ígéretet – még nem alakult meg, a további kérdésekkel pedig az Állami Vasércbánya Társasághoz irányítottak.
A felelősség nem a miénk
Peter Žitňan, az Állami Vasércbánya Társaság igazgatója az Új Szónak adott válaszában leszögezte, hogy bár a kialakult helyzetért nem a cég felelős, ők minden releváns szereplővel együttműködnek az ügy megoldása érdekében, mivel nekik sem mindegy, mi lesz a Sajóval. Žitňan elmondta azt is, hogy a környezetvédelmi minisztérium nyilatkozata, melyben az állami társaságot tette felelőssé, téves, és ezért a hibáért a minisztérium elnézést is kért. A cég igazgatója lapunknak elmondta, hogy jelenleg több lehetséges megoldással dolgoznak, de mivel egy példa nélküli helyzetről van szó, nem lehet tudni, hogy melyik lesz hatékony. Žitňan szerint az első lépésben el kell különíteni a költségvetésben egy megfelelő összeget a probléma megoldására – mivel a vasércbánya társaságnak nincs erre kerete –, és a Sajó szennyeződését rendkívüli eseménynek kell minősíteni. Kérdésünkre Peter Žitňan azt is elmondta, hogy a társaság saját elemzése szerint a Sajó vize egyelőre nem szennyező az élővilágra.
Orosz Örs március 25-én egy posztban jelezte a közösségi hálón, hogy véleménye szerint a szennyeződés eltávolítására egy mobil víztisztító berendezés lehetne a megoldás, mely az alsósajói bányától mindössze 15 kilométerre található Csucsomban és egy hasonló szennyeződésnél már hatékonynak bizonyult egy évtizeddel ezelőtt. A lehetőségről megkérdeztük az Állami Vasércbányák igazgatóját is, aki szerint március 11. óta tudnak a víztisztítóról, és jelenleg azt vizsgálják, hogy az technológiailag alkalmas-e a probléma megoldására. „Meggyőződésünk, hogy semmilyen gyors, meggondolatlan megoldás nem tenne jót a folyónak, ezért óvatosak vagyunk az ilyen javaslatokkal” – közölte Žitňan.
Két hét a megoldásig?
Tibor Jerga, Alsósajó polgármestere lapunknak elmondta, hogy legutóbb múlt pénteken tartottak gyűlést a Sajó ügyében, ahol több megoldási javaslatot is prezentáltak a vasércbánya társaságnak. Jerga szerint jelenleg az az elsődleges, hogy korlátozzák a Gabriella-aknába érkező vízmennyiséget, hogy abból a szennyezett víz ne jusson tovább a Sajóba. A Gabriella-akna nagyjából egy-két kilométer hosszú, és jelenleg teljesen megtelt. Az eredeti tervek szerint ennek 25 év múltán kellett volna megtörténni, ami alatt megoldhatták volna a szennyezett víz elvezetését. Csakhogy az akna mindössze 8 év alatt megtelt, és ez okozta a jelenlegi ökológiai katasztrófát. Miután ismertették a helyzetet a vasércbánya társasággal, a cég olyan döntést hozott, miszerint csökkenteni fogják az aknába ömlő vízmennyiséget, vagyis elterelik a Gabriella-aknába folyó vizeket. „Ez történt eddig, most már csak apellálni kell a cégre. Én két alternatívát ajánlottam nekik és kértem, hogy minél előbb lépjenek. Ha nem, akkor magunk keresünk megoldást”– mondta Tibor Jerga, aki szerint a cég két hetet kapott arra, hogy elterelje az aknába érkező vízfolyást. Ha ez megtörténik, a cég már nyugodtan felszerelheti a mobil víztisztító rendszert, ami kiszűrné a szennyező anyagokat a vízből. „A folyó katasztrofális helyzetben van és ez számunkra fontos igazán, akik itt élünk a környező településéken” – zárta a polgármester.
A kéthetes határidővel kapcsolatban Orosz Örs kissé szkeptikus. „A szennyeződés két hónapja folyik a folyóba és ezek a megoldási lehetőségek a helyiek tolmácsolásában az illetékesekhez már jó régen eljutottak. (…) Nyilvánvaló volt, hogy az állami szervek jó ideje tudják – mégsem történt semmi. Nem látom az előrelépést” – mondta Orosz, aki szerint problémás volt a lakosság tájékoztatása is, továbbá a felek egymásra mutogatnak, így azt sem tudni, ki a valódi felelős. „Én nagy összegbe mernék fogadni, hogy itt két héten belül semmi nem lesz megoldva” – mondta Orosz. A Szövetség politikusa elmondta, hogy a jövőben emelni akarják az ügyben kifejtett nyomásgyakorlást és performance-szal is készülnek, hogy felhívják a figyelmet a Sajó szennyeződésére.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.