Mindkét intézmény korszerűsítésére Magyarországról kaptak támogatást.KisgéresA bodrogközi településen hamarosan elkezdődik az óvoda felújítása, amihez magyarországi forrásból sikerült támogatást szerezni.Furik Csaba, Kisgéres polgármestere elmondta, az önkormányzat tulajdonában levő épület modernizá
Korszerűsítik a község óvodáját és iskoláját
Mindkét intézmény korszerűsítésére Magyarországról kaptak támogatást.
Kisgéres
A bodrogközi településen hamarosan elkezdődik az óvoda felújítása, amihez magyarországi forrásból sikerült támogatást szerezni.
Furik Csaba, Kisgéres polgármestere elmondta, az önkormányzat tulajdonában levő épület modernizálásához szlovákiai alapoktól legalább négyszer igényeltek hozzájárulást, ám a kérelmüket mindig elutasították. Az óvoda rekonstrukciója egyre időszerűbb volt, mivel a tető hosszú ideje beázik, s bár kisebb-nagyobb javításokat végeztek, a teljes felújítást a község saját költségvetéséből képtelen lett volna finanszírozni. Az intézmény mégis maximális kihasználtsággal működik, a huszonnégy gyerek között helyiek és a környező településeken élők is vannak.
A polgármester elmondta, mivel hazai támogatást nem sikerült szerezni a munkák elvégzéséhez, a magyarországi Bethlen Gábor Alaptól kértek és kaptak segítséget. Az elnyert 157 ezer euróból az eredetileg lapos tetős épületre sátortető kerül, melyet szigetelnek is. A falak hőszigetelése mellett a fűtési rendszer is megújulhat. A kiadásokat az elnyert pénzből fedezhetik, a község költségvetését nem terheli önrész. Kisgéresben egyébként a helyi kisiskola bővítésére is lehetőség nyílik, az Emberi Erőforrások Minisztériumától erre 100 ezer euró hozzájárulást kaptak. Az önrésszel szintén nem terhelt támogatásból újabb termeket építhetnek az épülethez, s így az egyik osztálytermet kisebb tornateremmé alakíthatják át. Miután lezárul a közbeszerzési eljárás, megkezdődhet a munka, melyet jövő szeptemberig szeretnék befejezni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.