Környezetszépítő verseny a Csallóközben

Dunaszerdahely |

<p>Virágos Csallóközért névvel rendez környezetszépítő versenyt a Kukkonia Polgári Társulás.</p>

A verseny célja kulturált, környezetbarát, vendégváró környezet kialakítása. Az első alkalommal megrendezett versenybe 19 település kapcsolódott be. „Célunk, hogy a versenyben részt vevő települések önkormányzata, lakossága, civil szervezetei, intézményei, vállalkozásai munkájukkal javítsák a községük és ezzel együtt a Csallóköz jó hírét, az itt élők életminőségét, elősegítsék a kultúra, a turizmus, az európai uniós kapcsolatok fejlődését, a közízlés, az igényes lakókörnyezet kialakítását, a közös értékek védelmét” – nyilatkozta Manczal Szilvia, a Kukkonia Polgári Társulás képviselője. A versenybe bekapcsolódó településeket szakmai zsűri értékeli, több kritériumnak kell megfelelni. Pontozzák a Csallóközre jellemző növényzet telepítését, elhelyezését, a település gondozottságát, tisztaságát, egységes képét, a közösségi részvételt, a lakosság és a civil szervezetek bevonását, valamint a településhez tartozó nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programját. A zsűri két alkalommal – június és szeptember végén – meglátogatja a versenyző községeket, a végső értékelés pedig októberben lesz. A verseny első három helyezettje pénzjutalmat kap: az első helyezett 3000, a második 2000, a harmadik 1000 eurót. „Virágosan vonzóbbak településeink, ehhez nem fér kétség, ugyanakkor azt is tartsuk szem előtt, hogy ezzel nem merül ki a környezetszépítéssel kapcsolatos teendőink köre. A figyelemfelkeltő, szemet gyönyörköttető virágágyás csak ott érvényesül igazán, ahol a környezet is rendezett, tiszta, ápolt” – mondta Manczal Szilvia, majd hozzátette, a nemrég létrehozott Kukkonia Polgári Társulás célja, hogy fejlesztéseivel és tevékenységeivel több irányból járuljon hozzá a Csallóköz turizmusának fejlődéséhez. A polgári társulás célja helyi értékeket hordozó, kreatív termékek létrehozása és támogatása.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?