Kórházból a pályára

Krasznahorkaváralja. Az eredeti tervek szerint Henrieta Mihálikovának kellett volna irányítania a kelet-szlovákiai V. liga délnyugati csoportjának 8. fordulójában lejátszott Krásnohorské Podhradie–Vyšné Opátske bajnoki találkozót. A sors azonban másként rendelkezett.

Krasznahorkaváralja. Az eredeti tervek szerint Henrieta Mihálikovának kellett volna irányítania a kelet-szlovákiai V. liga délnyugati csoportjának 8. fordulójában lejátszott Krásnohorské Podhradie–Vyšné Opátske bajnoki találkozót. A sors azonban másként rendelkezett. A „sípos” hölgy ugyanis lakhelyéről, Gelnicáról a mérkőzés színhelyére tartva autóbalesetet szenvedett. A gyorsmentő a koccanás helyszínéről azonnal kórházba szállította őt, ahol az orvos elsősegélyben részesítette. Miháliková becsületére legyen mondva, a rendelőből a krasznahorkaváraljai pályára vitette magát, ahol a második félidőben jelentkezett kollégájánál, Cengrošnál, aki főnöke kényszerű távollétében assziszensből egy csapásra vezetőbíróvá lépett elő. „Szerencsére nem esett nagyom bajom. A baleset után ugyan stresszes állapotban voltam, ám partjelzőként képes voltam kollégámat segíteni” – vázolta fel a kellemetlen vasárnapi epizódot Miháliková. Amint azt a történtek is igazolják, a játékvezet#k nem csak a pályán szenvedhetnek balesetet...(ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?