Körforgalom épül Zsigárdon

Zsigárd-körforgalom
Zsigárd |

Nyitra megye határozatot fogadott el körforgalom építéséről a település központjában. A polgármester szerint a gyakran életveszélyes szituációk elkerülése végett fontos a megépítése.

Egy-két éven belül elkészülhet a Vágsellyei járásban fekvő Zsigárd (Žihárec) község központi részén az a körforgalom, amelyhez Nyitra megye 30 ezer eurót hagyott jóvá a tervdokumentáció elkészítésére. Baranyay Alajos polgármester szerint azért fontos megépíteni, hogy lassítsa a forgalmat és ezáltal biztonságosabbá tegye a közlekedést.

„A közelben két nagy bolt van, továbbá a katolikus templom, a községi hivatal, a két óvoda és iskola is az út mellett található. A község korábban lámpákkal és mozgásérzékelővel felszerelt gyalogátkelőt készíttetett a főúton át, de még így is nagyon veszélyes. Az út mellett van a buszmegálló, ha megáll az autóbusz, nem látni rendesen a letérőt, télen szinte életveszélyes szituációk alakulnak ki. Szerencsére eddig még komolyabb baleset nem történt, de pontosan ezt szeretnénk elkerülni, emiatt lenne fontos lassítani a forgalmat. A  területrendezési határozat már megvan, a megye elkészítteti a kivitelezési tervet és egy-két éven belül elkészülhet a körforgalom” – mondta el lapunknak a polgármester. A Pered, Királyrév és Farkasd felé vezető utak mellett egy letérő épül annak a térnek az irányában, ahol az orvosi rendelő és a gyógyszertár, valamint az iskola és az óvoda épülete áll. A körforgalom megépítésével egyúttal a harmadosztályú út két oldalán lévő buszmegállót is áthelyezik, illetve újat építenek helyettük.

„A buszmegállók okozzák a legnagyobb gondot, ezért mindkettő átkerül a Peredi útra, hogy az autóbuszok minden irányban biztonságosan meg tudjanak állni. A község vállalja a körforgalom kivilágítását, a közepén lévő terület parkosítását és karbantartását, valamint a buszmegállókhoz vezető járdák megépítését” – tette hozzá Baranyay Alajos. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?