Március második felében lesz a magyar oktatást népszerűsítő koncert

Hegedűs Endre
Komárom |

Az iskolaválasztást tematizáló kisfilmek mellett magyar meséket és a magyar filmművészet emblematikus alkotásait láthatják a nézők.

 

A magyar iskolaválasztás népszerűsítését szolgálja az az ingyenes koncert, amely a Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programja keretében tartanak Komáromban a városi művelődési központban. A kulturális élmény után a látogatók a Dunamente TDM-nek köszönhetően a Duna mente ízeit kóstolhatják meg. A koncertet március második felében rendezik meg.

A koncertre, amelyen fellép Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zenepedagógus, elsősorban az óvodásokat és szüleiket várják. A bátrabb gyerekek a művésszel egy dalt közösen is elénekelhetnek a színpadon. A rendezvényt ingyenes termékkóstolóval támogatja a Dunamente Turisztikai Desztináció Menedzsment. „Lekvárokat, szörpöket, kézműves csokoládét, mákból készült termékeket és egyéb ínyencségeket lehet majd megkóstolni” – mondta Bauer Ildikó, a TDM igazgatója. December közepétől zajlik a Rákóczi Szövetség Mozgó Mozi programja is, amely során több mint száz felvidéki településen – alapiskolákban, kultúrházakban, közösségi házakban – tartanak vetítéseket. Az iskolaválasztást tematizáló kisfilmek mellett magyar meséket és a magyar filmművészet emblematikus alkotásait láthatják a nézők. A vetítések előtt és után a szövetség munkatársai beszélgetnek a szülőkkel a helyes iskolaválasztás fontosságáról és arról, hogy a magyar gyereknek magyar alapiskolában a helye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?