Komoly adósságokkal küzd a rozsnyói Szent Borbála Kórház

Rozsnyó |

<p>Míg a korábbi hírek a Szent Borbála Kórház három osztályának megszüntetéséről szóltak, egyelőre csak a geriátriát és az ortopédiát zárták be – a baleseti sebészeti osztály megtartásáért az intézmény vezetése nagy erőkkel küzd. Július 1-jétől a betegágyak száma a közel hatvankétezres lélekszámú járást ellátó egészségügyi intézményben harminccal csökkent.</p>

A korábban húsz ággyal működő geriátriai részleg fekvőbetegeit az amúgy is túlzsúfolt belgyógyászati osztályon helyezték el, míg egy ortopédiai rendelőt továbbra is fenntart a kórház, értesült a Korzár című napilap az intézmény igazgatójától, Mária Hlaváčovától. „A takarékossági intézkedésekből kifolyólag több alkalmazottunknak felmondunk – közölte az igazgatónő. – Egy ortopéd szakorvossal már megszüntettük a munkaviszonyt, és folyamatosan bocsátjuk el a nővéreket, szanitéceket. Hogy összesen hány embernek mondunk fel, az augusztus végére derül ki.” Az intézmény fenntartója, Kassa megye önkormányzatának közgyűlése áprilisban javaslatot fogadott el, melynek értelmében a kerület négy kórházát ideiglenesen egy befektető gondjaira bízza. A részvények így húsz évre, 2031-ig a Vranovská investičná Kft. tulajdonába kerülnek. A társaság 16,2 millió eurót fizet ki a megyei önkormányzatnak, és kötelezi magát, hogy két éven belül 20 százalékkal emeli a kórház alkalmazottainak bérét, illetve növeli a rendelők számát és az egészségügyi ellátás színvonalát. Zuzana Bobriková, a megyei önkormányzat szóvivője elmondta, a részesedés átruházásáról szóló szerződést a közgyűlés augusztus 22-i ülésén fogadja el, ezt követően még az állami versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia.
2010 utolsó napján a Szent Borbála Kórház teljes adóssága meghaladta a négymillió eurót; orvosságokért és vérkészítményekért 831 ezer, alkalmazottainak 294 ezer euróval tartozott, a víz-, gáz- és elektromos energiaszolgáltatókkal szemben összességében 965 ezer, más beszállítókkal szemben pedig 809 ezer eurós hátralékot halmozott fel. Fenntartójával szembeni tartozása meghaladja a 638 ezer eurót. Az intézmény energiagazdálkodásának és műszaki felszerelésének javítása érdekében megye 1,7 millió eurós uniós támogatásért folyamodott; az önrész 84 ezer eurót tesz ki. Zuzana Bobriková megyei szóvivő szerint a részvények átruházása nem veszélyezteti a projektet, mivel a kórház valamennyi ingatlanja továbbra is a megye tulajdonában marad. (jak, la)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?