Komáromban egy férfit üldözött a rendőrség

Komárom |

<p>Két percig üldözték azt a férfit, aki miután megpróbált kárt tenni magában, megszökött a cellájából.</p>

Az egész incidens a 23 éves férfi ellen indított eljárással kezdődött. A fiatal előzetes letartóztatásában volt a komáromi rendőrségen, lopás, birtokháborítás, illetve illetéktelen bankkártya-használat gyanújával. Azután, hogy elhelyezték őt az egyik cellában, agresszíven kezdett viselkedni, megrongálta a berendezést, majd a fejét a cella ajtajába kezdte verni. Az ügyeletes kihívta a mentőszolgálatot. A kiérkező orvos kivizsgálta a gyanúsítottat, s felajánlotta neki, hogy kórházba szállítja – ezt a férfi elutasította. A mentősök távozása után az őrizetes letörte a cellaajtón található kilincset, majd az így szerzett pléhdarabbal próbált kárt tenni magában. Ezt látva kinyitották a cella ajtaját, hogy véget vessenek a férfi próbálkozásának. Ekkor a fogvatartott élt a meglepetés erejével és kiszökött a rendőrség udvarára. Két perc üldözés után sikerült lefogni a férfit, majd a komáromi kórházba szállították át. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?