Költözött a lévai szociális hivatal

Léva. A járásban egy április 30-i adat szerint 22,51 százalékos a nyilvántartott és 25,15 százalékos a tényleges munkanélküliségi arány.

Léva. A járásban egy április 30-i adat szerint 22,51 százalékos a nyilvántartott és 25,15 százalékos a tényleges munkanélküliségi arány. Kollár Lászlót tavaly augusztus 1-jén még a Lévai Járási Munkahivatal élére nevezték ki, idén január 1-jétől a szociális és munkahivatal összevonásával létrejött Lévai Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal megbízott igazgatója lett. Május 25-től kinevezett igazgatóként vezeti az intézményt, melynek életét idén több törvényi és technikai változás is befolyásolja.

Az igazgató elmondta, ésszerű döntés volt az eddig külön működő szociális és munkahivatal összevonása, hiszen közös ügyfeleik voltak, de az egymástól független két nyilvántartási rendszer nehezíthette az ügyintézést és a kommunikációt.

Május 23-án Léván a helyi laktanya 20 sorkatonájának és a hivatal dolgozóinak hathatós segítségével a volt járási hivatal épületébe öltözött a régi munkahivatal. Az épület földszintjén a tájékoztatási és tanácsadó osztály, a harmadik emeleten a szociális osztály, a negyediken a munkaközvetítési, az ötödiken pedig a szakmai tanácsadó osztály található.

Ipolyságon márciusban a városi hivatal épületéből a volt munkahivatal épületébe került az intézmény, Zselízen pedig nyár folyamán várható a költözés a volt Vepos épületébe. Léván már akadálymentessé tették az épületet Zselízen a földszinten terveznek egy irodát a mozgássérülteknek, Ipolyságon felvonó segíti majd az ügyintézést.

Mivel az uniós támogatások elnyerésének egyik feltétele szakképzett munkaerő alkalmazása, a hivatalból 32 középiskolai végzettségű alkalmazottat el kell bocsátani. A megüresedő helyekre az igazgatóság pályázatot írt ki, a főiskolát végzettek jelentkezését várják. A helyek nagy részét már betöltötték.

Fontos megemlíteni, hogy a nemzeti projekt néven futó program már megfelel az EU-s elvárásoknak. Külön program segíti a hosszú távon munkát keresőket, az egészségkárosultakat, a továbbképzésre jelentkezőket és a közmunkát vállalókat.

Az igazgató szerint lényeges, hogy az eddig használt munkanélküli szó helyett a munkát kereső kifejezést használják, hiszen ügyfeleik életében szükségszerűen átmeneti időszak a hivatallal való együttműködés ideje, s így talán lélektanilag is előnyösebb a helyzet az intézmény és az ügyfél közti kommunikációban. Kollár úgy véli, bevált az az intézkedés is, mely szerint a hosszú távon nyilvántartott ügyfelek hetente, a továbbképzésen vagy közmunkán résztvevők havonta, a többiek pedig kéthetente jelentkeznek a hivatal munkatársánál. Ennek köszönhetően ugrásszerűen csökkent a feketén munkát vállalók száma.

Kollár felhívja a fiatalok figyelmét az eddig kevéssé kihasznált munkahelyi gyakorlat megszerzésének lehetőségére. Minden 25. életévét még be nem töltött fiatal élhet vele. Idén november végéig hathónapos munkahelyi gyakorlatot szerezhetnek így, mely több munkahelyen követelmény, ráadásul mind a munkavállalóknak, mind a munkaadóknak többletjuttatásokat is biztosít, ha élnek ezzel a lehetőséggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?