Régió

Kitolták a határidőt

Doborgaz/Dunakiliti | Néhány évvel ezelőtt született meg a döntés arról, hogy biciklishíd fog épülni Doborgaz és Dunakiliti között, az egyetlen, amely össze-kötné a régi Duna medrének két partját Pozsony alatt, a bősi vízerőmű üzembe helyezése után.
Somogyi Katalin

2020. június 13. 16:30

Doborgaz
- Képarchívum

A 10,5 millió költségvetésű híd megépítését 85 százalékban európai uniós forrásokból fogják fedezni, a maradék 15 százalékot a két ország önrészként teszi hozzá. A közel 500 méteres híd projektjében, a határmetszéspontok kijelöléséről 2018-ban írt alá Szlovákia és Magyarország kétoldalú kormányközi megállapodást. A gyalogos- és kerékpároshíd a turizmust, valamint a három, a bősi erőmű felvízcsatornája által elzárt falu, Doborgaz, Bodak és Vajka, összekötését is szolgálja majd. A hídhoz a magyarországi oldalon 760 méter, a szlovákiai oldalon pedig 1,6 kilométer hosszú kerékpárút is épül. A tervek szerint elsősorban kerékpárosok és gyalogosok számára tervezték, de olyan teherbírással, hogy szükség esetén mentőautók, sőt, tűzoltóautók vagy a vízügyi szakemberek gépkocsijai is áthaladhassanak rajta, nagyban megkönnyítve ezzel az esetleges katasztrófa sújtotta területek elérhetőségét. Az eredeti terv szerint a hídnak 2021-re kellett volna megépülnie, de minden valószínűség szerint ezt a terminust nem sikerül tartani. „Elhúzódott a közbeszerzési eljárás. Egy évvel ezelőtt kezdődött és a mai napig nem zárult le. A projekt jelenleg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.- nél van Budapesten” – tájékoztatta lapunkat Kovács Andor Tamásné Kovács Edit, Dunakiliti polgármestere. Hasonlóan nyilatkozott Boráros József, Doborgaz polgármestere is, aki úgy véli, ez az év a közbeszerzések éve lesz. „Bízom benne, hogy még év vége előtt lezárul és tavasszal megkezdődhet az építkezés. 
Az átadás határidejét meghosszabbították 2022-ig, az építkezés egy-másfél éven belül lezárulhat” – véli a polgármester.
Kérdésünkre a Vízgazdálkodási Vállalattól a következő tájékoztatást kaptuk: „A Vízgazdálkodási Vállalat a magyar partnerrel közösen jelenleg a Dunán átívelő híd a kivitelezői közbeszerzés kihirdetését, valamint az építési és műszaki felügyeletét készíti elő. Feltételezéseink szerint rövid időn belül, legkésőbb 2020 őszén meghirdetjük a közbeszerzési eljárást.”
Mivel megyei projektről van szó, az Interreg, határokon átívelő program keretében szerettük volna Berényi József, Nagyszombat megye alelnökét is megkérdezni, de megkeresésünkre nem reagált.
A közlekedésügyi tárca szerint a híd nemcsak fellendíthetné a helyi turistaforgalmat, hanem új munkalehetőségek nyílnának meg a régió lakosai számára a híd mindkét oldalán. A Nagyszombat Megyei Önkormányzat is a hídépítést támogatja, szemben a kompjárattal.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Költségvetési Tanács

Ami a pénzszórást illeti, az előző kormányok jócskán túllőttek a célon

Richard Sulík

Megvitatják Sulík tervét a szakértők, de nem helyeslik az erők megosztását

Tallós

Összefogtak az önkéntesek a kastélyért

Viera Kováčiková
Frissítve

Kováčiková lemond ügyészi posztjáról és távozik a Főügyészségről

NAKA k
Frissítve

Őrizetbe vett öt személyt a NAKA, köztük a SIS kémelhárításának egykori főnökét

hajléktalan k

Európai Parlament: a lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.