Kitették az enyészetnek a madari lövöldét

Dömötör Ede felvételeiEzen nemes szándék kivitelezhetősége érdekében sajátította ki a sereg a madari gazdaközösség 52 hektáros parcelláját is, melynek egy része jelenleg a Honvédelmi Minisztérium vagyonát képezi.

A most megjelenő riportot még 2002 őszén kezdtem előkészíteni, amikor is egyeztettem a komáromi helyőrség akkori parancsnokával, s megegyeztünk egy időpontban, amikor az ő kalauzolásával végigjárhatjuk a madari katonai lőteret. Sima ügynek látszott az egész, mint később kiderült, korai volt az öröm, ugyanis a komáromi parancsnok közölte velem, hogy a riport elkészítéséhez kizárólag a Honvédelmi Minisztérium beleegyezése után kerülhet sor. Veszni tűnt a veszett fejsze nyele is, mígnem egy délután, mintha csak gombáznék, beoldalogtam a senki által nem őrzött lövölde területére, ahol mintegy nyolc-tíz ember éppen békésen szedte szét az öszszes, még meglévő épületet. Bár szabadnak tűnt a gazda, Vanek Ferenc mérnök, Madar polgármestere a lőtérrel kapcsolatban nem vállalta a nyilvánosságot, mert – mint mondta – a falu valamilyen szinten még mindig érdekelt a kérdésben, s nem szeretné, ha miatta bukna meg a vállalkozás. Új kísérőt kerestem hát, aki nevének eltitkolása mellett szívesen megosztotta velem mindazt, amit a lövöldével kapcsolatban tudott, mint madari embert nevezzük őt M.-nek.

MINDENT ELVITTEK, MI MOZDĺTHATÓ

M. elmondta, hogy tudomása szerint a község már három éve munkálkodik azon, hogy a volt szovjet lőtér létesítményeit megvásárolja a hadügyminisztériumtól, valamint az egyes ingatlanokat kezelő pénzügyminisztériumtól, de valakinek nagyon érdekében lehet, hogy az üzlet ne jöhessen létre, mivel közvetlenül a cél előtt minduntalan újabb akadályokba ütköznek. Jelenleg az okozza a megoldhatatlan problémát, hogy a polgármester ellen vizsgálatot folytatnak, mivel a lövöldéről a község számára állítólag betonlapokat szedetett fel, amelyeket a falu útjainak felújítására, illetve portalanítására szeretett volna felhasználni. Mások ellen, akik már minden elmozdíthatót elloptak a lőtérről, nem folyik eljárás, pedig a becslések szerint a mai árban mintegy hatvanmillió korona érték tűnt el a hadügyminisztérium ingatlanjaiból.

M.-mel minden akadályoztatás nélkül bejutottunk a lövölde területére, nemhogy őröket, de még az egyébként mindig jelenlévő bontó brigádokat sem találtuk az épületek környékén, csupán néhány száz megtisztított és szállításra előkészített tégla jelezte, hogy ha kisebb megszakításokkal is, de a bontás lankadatlan lendülettel folyik. Az elénk táruló látvány megrendítő, de egyben jellemző is a szlovákiai gazdasági és vagyonmegőrző viszonyokra. A felsorolás teljességének igénye nélkül, az alábbi épületeket döntötték romba a lövölde területén: a laktanya- és őrzőpavilont, a legénységi és tiszti étkezdét, a kilenc tantermes, emeletes iskolázási épületet, az öt lőtornyot, a harckocsi-javítóműhelyt, az irányítótornyot, a teljes elektromos kábelrendszert, a lövölde sínhálózatát, a lőbábukat mozgató teljes drótkötélrendszert, a transzformátort, s részben az útpaneleket.

AGRESSZĺV SZABADCSAPATOK

M. elmondta azt is, hogy a szétszerelő brigádok olyan agresszíven viselkedtek a fegyvertelenül őrt álló kiskatonákkal szemben, hogy azok egy idő után feladták a kilátástalan harcot, s amikor a szabadcsapatok napi rendszerességgel megérkeztek, inkább elfordultak, és nem vették észre őket. Maga a terület mintegy három-négy hónapja teljesen őrizetlen, illetve állítólag napi egy alkalommal Komáromból egy autós őrjárat szemrevételezi azt, ami még megmaradt az ingatlanokból. A jelek szerint tehát a hadügyminisztérium már nem tart igényt az objektumra, a vagyonkezelő pénzügyminisztérium nem képes megőriztetni a területet, a rendőrség pedig, ha időnként el is kap valakit a tett helyszínén, rendszerint olyan emberekre akad, akik havi ezernégyszáz koronából duhajkodnak, így esély sincs arra, hogy az esetleges büntetést behajtsák rajtuk. A szétrabolt hatvanmillió koronát az állam, mint a vagyon kezelője és a megőrzéséért felelős hatóság, kizárólag saját magán hajthatná be, amire nagy esély nem mutatkozik.

M. tudomása szerint a három évvel ezelőtt még kezelhető állapotban lévő épületegyüttest a község többhasznú tevékenységre szerette volna felhasználni. Egyrészt a pavilonok magukat kínálták az iskolára, vagy természeti iskolára való kihasználást, de jutott volna hely a szabadidőközpont, sportközpont és szociális intézmény létesítésére is. Most, ha napokon belül aláírnák is az adásvételi szerződést, az új tulajdonosnak több tízmillió koronájába kerülne csak a romok eltakarítása, arról már nem is beszélve, hogy ekkora tömegű hulladék elhelyezése természet- és környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve komoly gondot okozna. M. elmondta azt is, hogy a falunak élő adásvételi szerződése van a hadügyminisztériummal, csak valamilyen jogi akadályok miatt mindmáig nem volt kinek kifizetni a vételárat. Ma már mindenki tudja, hogy azokat az elképzeléseket, amelyeket a madari emberek és a község elöljárósága dédelgetett a még ép létesítményekkel kapcsolatban, átsorolhatják a meg nem valósult vágyak és álmok kategóriájába. Ha időben, bürokratikus ellenszegülések nélkül hozzájuthattak volna a még használható épületekhez, ésszerű, kreatív üzemeltetésük hosszú időre biztosíthatta volna az egyébként hátrányos helyzetű település felemelkedését, működését. – Kinek, vagy kiknek az érdekében állhat az, hogy még most is akadályokat gördítenek az ügylet megvalósulása elé? – teszi fel a kérdést M. Nyilván a csodálatos természeti környezet és a szomszédban található vadaskert az, ami valakik számára végtelenül vonzóvá teszik ezt a parcellát. Annakidején, amikor a sereg a volt mezőgazdasági szövetkezettől megvásárolta az épületek alatti területeket, négyzetméterenként 70, azaz hetven fillért fizetett érte. Jelenlegi állapotában az államnak fizetnie kellene azért, hogy a falu, vagy a restitúcióban tulajdonossá vált gazdaközösség áldozatot vállalva visszavegye a területeket.

HOL VANNAK A KÖRNYEZETI VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI?

Szenteljünk még néhány bátortalan gondolatot annak az ötvenkét hektárnyi gyönyörű környezetnek, amelyre kurta harminc évre a dicső szovjet hadsereg betette a lábát, harckocsijai lánctalpait s vélhetően még néhány olyan dolgot, amiről elképzelésünk sem lehet. Miklós László környezetvédelmi miniszter több alkalommal abban az értelemben nyilatkozott, hogy korábban túlbecsülték a szovjet hadsereg által okozott környezeti károkat, s a szakértői becslések alapján ezek a károk a minisztérium részéről kezelhetőek. Nos, Madaron senkinek nincs tudomása arról, hogy a lövölde területén környezetvédelmi vizsgálatok folytak volna. Ha a vizsgálatokat lefolytatták, a helybélieket nyilván érdekelné a vizsgálat eredménye, tételesen az, hogy a parcella talaja, s a lőirányban található vadaskert milyen mértékben károsodott. A vélhető szennyeződés egyik forrása a harckocsijavító műhely, ahol a többi között megfeledkeztek a fáradtolajat összegyűjtő tartályok megépítéséről, s olajcserék alkalmával ezt a folyadékot ott engedték ki, ahol éppen álltak. A másik vélhető szennyezési forrás maga a kilőtt lőszer, amelyből ezen a területen szerény számítások szerint is mintegy három-négyezer tonna hever szanaszét, alkalmat nyújtva mind az ólom, mind pedig a vas- és rézbányászat beindításának. Azt is érdemesnek tartom megemlíteni, hogy az ominózus javítóműhelytől néhány lépésre található az az elfojtott forrás, amelynek vize a falun átfolyó kanálist táplálja. Szerencsének mondható, hogy a hulladékfém iránt megnövekedett kereslet arra ösztökélte a jelenlegi téglagyűjtögetőket, hogy először a fémhulladékkal foglalkozzanak behatóan, megvédve falujukat a környezeti katasztrófától.

MADAR NEM KIUGRÓ PÉLDA

Valószínű, hogy Szlovákia területén a madari lövölde nem kiugró példa, a szovjetek másutt is hasonló körülményeket maguk mögött hagyva távoztak közismert angolos eleganciájukkal. Az is valószínű, hogy a hadügyminisztérium számára az Irakra való odafigyelés és készülődés rengeteg energiát és pénzt is elvont. Mindezek ellenére egy mobilis, harcrakész hadsereg szerét ejthette volna annak, hogy egy százmilliót érő létesítményt legalább az adásvételi szerződés megkötésének napjáig a jó gazda gondosságával megóvjon az utókornak.