<p>Királyhelmec. Egy már végrehajtási szakaszba ért jogerős bírósági határozat alapján Királyhelmecnek 1,2 millió eurót meghaladó tartozást kell kifizetnie. A közel húsz éve tartó jogi huzavona részleteiről tegnap Balog József polgármester levélben tájékoztatta a médiát.</p>
Királyhelmec padlóra kerülhet
LECZO ZOLTÁN
A Királyelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolának otthont adó Hunyadi utcai ingatlan építéséhez az állam eredetileg 19 541 071 korona támogatást adott volna, ám ezt az összeget 1991-ben 11 351 845 koronára csökkentették. A város arról, hogy a munkálatok folyatásához szükséges források nem állnak rendelkezésre, a kivitelező vállalatot is értesítette.
Számlát nem kaptak,
a munkát nem vették át
A cég – mely ekkor már felszámolás alatt állt – viszont állította, hogy a beruházás során az eredeti támogatással megegyező nagyságrendű munkát végzett el, így a településtől 1996-ban további 8 189 226 korona megfizetését kérte. Az erről szóló számlát 1996. december 30-án állították ki, mindössze két nappal azelőtt, hogy a követelés érvényét vesztette volna. (A város vezetése állítja, ezt a számlát sohasem kapta meg, az „elvégzett” munkát pedig senki sem vette át, sőt azt gyanítja, az iratot nem is a kivitelező cég, hanem a későbbi felszámolóbiztos készíthette – a szerk. megj.) A követelés jogosságát sem az akkori önkormányzat, sem a később hivatalban lévő testületek nem ismerték el. Az ügy 2000-ben a Kassai Kerületi Bíróságra került, mely 2004-ben átadta azt a területileg illetékes járásbíróságnak. 2007. szeptember 17-én – az első elsőfokú ítéletben – a tartozás összegét a késedelmi kamatokkal együtt 818 562 euróban határozták meg, valamint 20 381 euró perköltség kifizetésére is kötelezték az alperest. A város azonnal fellebbezett az ítélet ellen.
Napi 132,78 euró
a késedelmi kamat
A követelés időközben egyébként gazdát cserélt, 2005-ben egy kassai kft. 7303 euróért(!) vásárolta meg. A Kassai Kerületi Bíróság 2008. december 11-én tárgyalás nélkül jóváhagyta az elsőfokú döntést azzal, hogy az ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincs. Így az akkor már jogerős bírósági ítélet alapján a városnak – a 2009. február 17-én megkezdett végrehajtási eljárás során – 923 452 eurót kellett volna kifizetnie. A település rendkívüli beadványt juttatott el Szlovákia főügyészéhez, aki az ügyet később a Legfelsőbb Bírósághoz utalta, mely a korábban megállapított hiányosságok miatt új eljárás lefolytatását rendelte el. A város ellen folyó végrehajtási eljárást 2011. január 7-én állították le. Az első tárgyalási nap a Tőketerebesi Járásbíróságon volt 2011. február 18-án, majd március 8-án megszületett az elsőfokú ítélet, mely szerint a településnek ki kell fizetnie a horribilis tartozást, mely az eltelt időszakban mindennap 132,78 euróval növekedett. Mivel a város vezetése továbbra sem ismerte el a követelés jogosságát, a bíróság döntését megfellebbezte. Az ügy így újra a Kassai Kerületi Bíróságra került, mely a 2012. június 28-án jogerős ítéletében megint csak a felperes javára döntött. Királyhelmec vezetése ezután a Legfelsőbb Bírósághoz fordult jogorvoslatért, beadványban kérte a követelés végrehajtásának felfüggesztését is.
Az elmúlt hetekben postázott végrehajtási eljárás megkezdéséről szóló értesítések szerint Királyhelmecnek most már 1 252 340 eurót kellene kifizetnie, mely tartozás rendezése a város számára beláthatatlan következményekkel járna.
Veszélyben
a város működése
Balog József polgármester a levelében felhívja a figyelmet arra is, hogy a megismételt eljárás során az ügyekben ugyanazok a bírók ítélkeztek, akik a korábbi döntéseket is hozták, a másodfokú – jogerős – határozatok pedig a város képviselőinek meghallgatása nélkül, képviselőinek távollétében születtek, holott az alperes kifejezetten kérte a testületektől, hogy ott lehessen a tárgyalásokon. A szerkesztőségekhez eljuttatott dokumentumban a polgármester a követelések tulajdonosváltásainak furcsaságairól és egyéb anomáliákról is ír, illetve értetlenségét is kifejezi azzal kapcsolatosan, hogy egy akkori értéken 8 millió koronát meghaladó követelés hogyan cserélhetett gazdát mindössze 240 ezer koronáért, és miképp vezethetett el a jogi eljárás odáig, hogy mostanra egy egész város működése kerüljön veszélybe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.