Kínai negyed épül Szencen

Szenc |

<p>A beruházó tervei szerint 2014 elején nyílhat meg a vállalatokat, ipart és bizniszközpontot tömörítő kínai negyed.</p>

Az összességében 100 millió eurós nagyságrendű beruházás tervei már körvonalazódnak.

A beruházó, a pozsonyi Ipec Group vállalat tavaly júliusban írt alá együttműködési szerződést két, a kínai Anhui tartománybeli vállalattal. A kínai üzleti központ létrehozásának ötlete tavaly, kínai részről merült fel. Szlovákiát, azon belül Szencet fekvése miatt tartják ideális helyszínnek. A 17 hektáron elterülő beruházás 200-1000 cég letelepedésével számol. „Ez szó szerint Kína bejárata lesz Európában, kulturális, adminisztratív részlegekkel, szolgáltatásokkal. Továbbá képviselete lesz a kínai autógyártásnak, a kínai bankoknak (Bank of China), utazási irodáknak” – nyilatkozott Ivan Čarnogurský, az Ipec Group igazgatója. Hozzátette, jelenleg a terveket konkretizálják a kínai vállalkozókat tömörítő szövetségekkel és az építészekkel. Néhány nappal ezelőtt Pekingben és Kína más tartományaiban a szlovák–kínai együttműködésű vállalat mutatta be a szenci terveket a kínai vállalkozóknak. Az Ipec Group vállalat igazgatója elmondta, a Szlovákia pekingi nagykövetségén zajlott tárgyalásokon már konkretizálták, hogy a kínai Masleng cég irányítja majd a projekt kínai részét és szólítja meg a vállalatokat. Már több kínai cég is jelezte terjeszkedési szándékát. „Európa kínai központja olyan kulturális központ lesz, amelyben a kínai kereskedők nem ócskaságárusokként jelennek majd meg, hanem minőségi termékekkel győzhetik meg a vásárlókat arról, hogy a kínai gyárak is képesek színvonalas árut előállítani. Ugyanakkor a központ Európa és a Kína üzleti kapcsolatainak központjává válhat. Szeretnénk megmutatni a kínai vállalatoknak, hogy Európában Szlovákia rendkívül jó platform lehet számukra” – nyilatkozott a beruházó vállalat igazgatója.

A park kiépítését kínai–szlovák tőkéből biztosítanák, az Ipec Group vállalat mellett – amely a beruházások felét állja majd – a kínai vállalatok szövetségei, egyes kínai tartományok és vélhetően a kínai kormány is besegítene. Ivan Čarnogurský bízik abban, hogy a tervek konkretizálása után a szlovák kormány is partner lesz a kivitelezésben. Megtudtuk, hogy a kínai beruházók üvegipart, fafeldolgozó ipart, mezőgazdasági termelést tudnak elsősorban elképzelni az adott területen.

A kínai negyed részét képezné a Szenc mellett található, 310 hektáron elterülő D1 Parknak. A park ipari részlegében jelenleg 2000 személy dolgozik, egyebek mellett a Prologis, a Schmitz és a Komatsu vállalatnál. A park része lesz a nemrég megkezdett D1 Outlet központ is, amely várhatóan jövő tavasszal fogadja majd az első vásárlókat.

B. Juhos Melinda

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?