Kilenc kamerával bővítik a városi térfigyelő rendszert Füleken

füleki vár
Fülek |

Kilenc új kamerával egészítik ki a losonci járásbeli Fülek tárfigyelő kamerarendszerét. Pavel Baláž, a városi rendőrség parancsnoka elmondta, 5000 euró támogatást kaptak erre a célra a belügyminisztériumtól.

Az önkormányzat rotációs kamerákat telepít a városi hivatal elé, a Billa bevásárlóközponthoz és a Püspöki utcába. A rendőrparancsnok elmondta, kettőt a régi, már nem működő analóg kamerák helyére szerelnek fel.

A statikus kamerákat a gyalogátkelők mellé helyezik. „A városi hivatal előtt, a postahivatal épületében, a Kalajová utcában szereljük fel őket, kettőt a Losonci  és a Szövetkezeti utca kereszteződéséhez, egyet pedig a Jilemnický utcai gyalogátkelőhöz" - mondta a városi rendőrség parancsnoka.

Hozzátette, minden évben bővítik a városi térfigyelő kamerarendszert. Míg 2016-ban csak 12 kamera működött, ez év végére 43 berendezés lesz a városban, tíz forgó- és 33 statikus kamera.

„Az utóbbi években sikerült támogatást szereznünk új kamerák vásárlására, aminek meg is van az eredménye. Egy év alatt 20 bűncselekményt derítettünk fel a térfigyelő kamerarendszer felvételeinek köszönhetően, a közlekedési szabálysértésekről nem is beszélve ”- mondta Pavel Baláž, és hozzátette, folytatni akarják a megkezdett munkát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?