Kilakoltatás vár az adósokra

Kilakoltatásra készül a Tornaljai Városi Ingatlankezelő Vállalat – adta hírül december közepén lapunk egyik olvasója. Elmondta, a cég nem hajlandó januárra halasztani az intézkedés végrehajtását, még a két ünnep között utcára akar tenni több adóst, főleg roma családokat.

A Temető utcai barakkFotó: Stela Krausová Valóban az volt az ingatlankezelő szándéka, hogy az említett határidőn belül kezdi meg a kilakoltatást, az adóssághegyekben úszó emberek szerencséjére azonban Tornalján 2002. január 10-ig még egyetlen embert sem tettek ki az otthonából végrehajtó segítségével. Lehetséges, hogy az intézkedés elhalasztásához valószínűleg lapunk, s egy regionális újság érdeklődése, valamint a helyi roma közösség tiltakozása is hozzájárult. A lakók kifizetetlen számlái miatt azonban a lakáskezelőség adósságai tovább gyarapodnak, s ezért valószínűleg a végrehajtó mégiscsak hamarosan megjelenik a nem fizető bérlőknél.

A szenteste és Szilveszter napja közötti kilakoltatástól rettegő polgárokkal a város roma klubjában találkoztam december 20-án. A klubot a helyi Miro Dom Polgári Társulás működteti. A kívülről kazánházra emlékeztető, belülről viszont lakályos és tiszta épületben kilenc roma asszony és férfi várakozott.

– A Miro Dom, ami magyarul azt jelenti: az én otthonom, 1999 januárjában azzal a céllal alakult, hogy képviselje a város roma polgárainak érdekeit, és hozzájáruljon felemelkedésükhöz. Ezt elsősorban a tehetséges roma fiatalok felkarolásával, taníttatásával szeretnénk elérni, akik terveink szerint később majd az őket támogató közösség javára kamatoztathatják megszerzett tudásukat – mondta Lovaš Barnabáš, a társulás elnöke. A klub épületét a helyi önkormányzat bocsátotta a szervezet rendelkezésére. Az építési munkálatokat a tagoknak a Csáky Pál miniszterelnök-helyettes jóvoltából kapott 140 ezer koronás pénzsegélyből sikerült finanszírozniuk. Mint kiderült, a pénzből a bútorok alapanyagául szolgáló faanyag vásárlására is futotta. A szervezet tagjai bekapcsolódtak a Márai Sándor Alapítvány roma polgárok számára szervezett képzési programjába. Lovaš Barnabáš szerint a városban mintegy 3000 roma származású polgár lakik, de hivatalosan csak 317-en vallják magukat romáknak. A „nem roma romák” gondjai azonban azonosak az etnikumukat vállalókéval.

A klub vezetője a kilakoltatással kapcsolatban így nyilatkozott: „2001 áprilisában olyan törvényt fogadott el a parlament, amely lehetővé teszi a lakbért és a lakásszolgáltatások árát nem fizető bérlők gyors kilakoltatását. A lakóknak azonban a bérbeadó köteles komfort nélküli pótlakást biztosítani. Tornalja városa nem rendelkezik erre alkalmas épülettel, a lakáskezelőség egy negyven évvel ezelőtt épült, harminc éve lakatlan fabarakkba akarja telepíteni a kilakoltatásra váró bérlőket. A város állítólag még a tisztiorvostól is megkapta az engedélyt arra, hogy a barakkot pótlakás céljára hasznosítsa. A rendelet őszi hatályba lépése előtt megkerestük az önkormányzatot, használja ki a szociális lakások építésére igényelhető állami támogatást, s más településekhez hasonlóan építessen Tornalján is olyan bérházakat, amelyek fenntartási költségeit a munkanélküli vagy szociális segélyből élő lakosok is ki bírják fizetni. A képviselőknek tanulmányutat is szerveztünk Rimaszécsre, ahol már folyik az ilyen jellegű lakások építése. Kértük továbbá az önkormányzatot, tegye lehetővé az érintett családok számára, hogy a jelenleginél kisebb lakásba költözzenek, ezáltal is csökkentve a rájuk nehezedő anyagi terheket. Akadt is olyan képviselő, aki tolmácsolta az önkormányzati ülésen a kérelmeinket, de ezek sajnos nem találtak meghallgatásra a testületben”.

– Én egy egyszobás lakásban laktam, de a segélyből nem tudtam fizetni a 4500 koronás lakbért és a rezsiköltségeket, mert én is meg a fiam is 1700 korona segélyt kapunk, ezért hozzáköltöztem, az ő négyszobás lakásába. A városházán azonban nem voltak hajlandóak átírni az állandó lakhelyemet a fiam címére, ahol most hárman lakunk. Szívesen lecserélnénk a lakást kétszobásra, a lakáskezelőség azonban ebbe nem egyezik bele. Hadd gyűljön az adósság a fejünkre! – háborgott egy asszony, aki már megkapta a lakáskezelőség kilakoltatással kapcsolatos figyelmeztetését.

– Én is kisebb lakást szerettem volna, a Temető utcában, abba a papírfalú patkánytanyára azonban nem vagyok hajlandó átköltözni” – kiabálta egy másik haragos polgár egy szlovák hetilapot lobogtatva, amely az eperjesi önkormányzat által épített szociális lakosokról adott hírt. – Az adósok között nem csak romák vannak, a parasztokat azonban békén hagyja az igazgató, őket nem akarja utcára tenni” – szólalt meg egy újonnan érkezett személy, majd a többi jelenlévő is felsorolta panaszát. A nyilatkozók nevük titokban tartását kérték, mivel attól tartottak, kellemetlenség éri őket, amiért elmondták a véleményüket. A panaszosok szerint a város gettót akar létesíteni a Družba kőolajvezeték egykori építői számára létesített faépületben. Többen lennének hajlandóak kisebb lakásba költözni, de a vállalat ezt nem teszi lehetővé a számukra. Többször elhangzott az is, hogy a fehér polgárok romákkal szemben érzett ellenszenve miatt lakhelyükön, az amúgy is nagyarányú munkanélküliséggel sújtott régióban a romák nehezen találnak munkát, a szociális és munkanélküli segélyek összege pedig gyakran még a család fenntartására is alig elegendő.

Tornalja önkormányzatának 230 lakás van a tulajdonában, ezekért városi ingatlankezelő vállalat felel. Ezen kívül az értékesített 272 városi lakás tulajdonosa is él a cég szolgáltatásaival – karbantartás, közművek üzemeltetése. A lakáskezelőségnek decemberben összesen 5 100 000 korona tartozása volt – az UNICOR távfűtő vállalatnak több mint kétmillió koronával tartozott, a gázszolgáltatónak 350 ezerrel, a vízszolgáltatónak 400 ezerrel, az energetikai vállalatnak pedig mintegy 150 ezerrel, s az adósságok miatt tavalyelőtt kétmillió koronás segélykölcsönt kellett kérnie az önkormányzat lakásfejlesztési alapjából, ami még mindig nincs visszafizetve. A tartozások főleg a lakbéreket és a szolgáltatások árát nem fizető lakók miatt gyűltek össze.

– Két évvel ezelőtt havi 80–100 ezer koronával gyarapodott a vállalat kinnlevőségeinek összege, az energiaárak rohamos növekedését, és azok állami dotációjának megszűnését követően azonban ez a szám havi 250 ezerre nőtt. Jelenleg hatmillió koronával tartoznak nekünk a lakások, valamint a szintén a kezelésünk alá tartozó, nem lakáscélú ingatlanok bérlői. Ebből a pénzből szépen ki lehetne fizetni a cég öszszes adósságát” – mondta Haják Zoltán igazgató, az ingatlankezelő vállalat gazdasági helyzetéről. A 230 önkormányzati lakás bérlőinek mintegy fele adósa a vállalatnak.

– Egy nem hivatalos felmérés szerint az adósoknak mintegy 80 %-a roma. Én azonban nem az alapján teszek különbséget a lakók között, hogy romák-e vagy sem, hanem aszerint, hogy fizetik-e a számláikat. Az adósok kiköltöztetésére az önkormányzat határozata alapján, s a törvényi előírásokkal összhangban kerül sor. Jelenleg 22 család kilakoltatását tervezzük, amelyek között romák és nem romák egyaránt vannak, s valamennyi adóssága meghaladja az 50 ezer koronát. Akad köztük olyan család, amelyik 150 ezernél is többel tartozik. Utánuk a kisebb tartozásokkal rendelkező személyek is sorra fognak kerülni. A kilakoltatás kellemetlen feladatával a rozsnyói végrehajtót bíztuk meg, aki számos hasonló ügyben járt már el. Az érintetteket valóban a Temető utcai barakkba fogjuk költöztetni, ahol közös fürdőszobákkal és illemhelyekkel, valamint külön kályhafűtéssel ellátott, egy- illetve kétszobás lakrészek állnak a rendelkezésükre. A fűtőanyagot természetesen minden családnak magának kell majd megvennie. Az épület ilyen célú felhasználására minden szükséges engedélyt megkaptunk. Egyébként egy ugyanilyen szomszédos épületben jelenleg egy városi vállalat irodahelyiségei vannak. Aki nem óhajt élni a pótlakás lehetőségével, s nem költözik ki a régi lakásból, annak a holmiját a végrehajtó fogja átszállítani a barakk valamelyik helyiségébe, s lepecsételi annak ajtaját és ablakait. Az ingóságokat tulajdonosaik később bármikor átvehetik” – tájékoztatott Haják Zoltán.

Az adósok kisebb lakásba költözésével kapcsolatos kéréseiről az igazgató megjegyezte: a költözést a lakások tulajdonosainak egymás között kell elintézniük, de mindenkinek tudatosítania kell, hogy a lakásokat terhelő kifizetetlen adósságokat az új lakók öröklik majd. A részletekben való törlesztésről pedig úgy vélekedett: a törlesztés elkezdésével nem jut előbbre a vállalat, sok adós gyakran csak időnyerésre használja ezt a lehetőséget a bíróságon.

A kilakoltatásról, valamint a város szociális lakásokkal kapcsolatos terveiről Schwartz Árpádtól, Tornalja polgármesterétől érdeklődtünk. Ő így nyilatkozott: „Az önkormányzati lakások nagyarányú adósságot felhalmozó bérlőinek kilakoltatása az érvényben lévő törvényekkel összhangban fog megtörténni. A szociális lakások építésének tervébe a város csak akkor vághat bele, ha sikerül megállítani a város adósságállományának növekedését. A város vezetője elmondta azt is, hogy a Miro Dom képviselői részt vettek az önkormányzat decemberi ülésén. A tanácskozás során a városatyák úgy határoztak, helyet adnak a roma szervezet tagjai számára az önkormányzat szakmai bizottságaiban, s amennyiben elfogadható javaslatokkal állnak elő, üdvözölni fogják azokat. A nagy hidegek miatt elhalasztott kilakoltatás tervének megvalósítását azonban ez sem fogja befolyásolni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?