Kikapott a györkei listavezető

Kassa. Az elmúlt hét végén az 5. fordulóval folytatódott a III. liga kelet-szlovákiai mezőnyének pontvadászata, melyben több érdekes eredmény került a jegyzőkönyvekbe. Nagy meglepetésnek számít az eddig veretlen györkeiek idegenbeli veresége.

Kassa. Az elmúlt hét végén az 5. fordulóval folytatódott a III. liga kelet-szlovákiai mezőnyének pontvadászata, melyben több érdekes eredmény került a jegyzőkönyvekbe. Nagy meglepetésnek számít az eddig veretlen györkeiek idegenbeli veresége. Az éllovas ugyan jól kezdett Stropkovban, Micák góljával vezetéshez is jutott. Fordulás után azonban rákapcsoltak a Tesla játékosai, akik Džobko és Očipka találatának köszönhetően fordítani tudtak. Kudarca ellenére továbbra is a Ďurkov együttese áll az élen. A tőketerebesiek odahaza esélyt sem adtak a Tatran Prešov B csapatának, Vajda, Čižmár és Juhás neve került be a gólszerzők közé. A csányiaknak sem termett babér a szobránci futballpályán, ahol a hazaiak szoros győzelmével fejeződött be az összecsapás. Ismét pontnak és gólnak örülhettek a nagykaposi futballrajongók. A nyár folyamán rendkívül meggyengült Energetik ugyanis hazai környezetben pontot szerzett a Turňa elleni mérkőzésen. A kaposiak sorrenben második gólját Doszický érte el. Továbbra is veretlen a mezőny pofozógépe, az egykor szebb napokat megélt kassai Lokomotíva. A Hernád-partiak ezúttal Sabinovban húzták a rövidet, kétgólos vereségük a még elfogadható kategóriába tartozik. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?