<p>1586 szavazattal a hetedik lett az Év fája versenyen a 350 éves zselízi tölgy. A verseny győztese egy bosáci (Bošáca) almafa lett, amely 7303 szavazatot kapott.</p>
Kihirdették az Év fája verseny győztesét
Az Ekolpolis Alapítvány Szlovákiában 15. alkalommal hirdette meg a versenyt, amelynek fővédnöke Peter Lipa. A legtöbb szavazatot kapott fa képviseli Szlovákiát azon a nemzetközi megmérettetésen, amelynek célja, hogy megmutassa a fák kulturális és természeti értékét, amit becsülnünk és óvnunk kell. „Azt hihetnénk, hogy az ország legszebb fái már kaptak díjat, mégis minden évben újabb és újabb nevezések érkeznek. Azokon a településeken, ahol kastélyok vannak, gyönyörű parkokat is találunk. Az itt fellelhető értékes fákat általában a helyiek vagy az iskolák szokták benevezni a versenybe. Vannak azonban olyan magányosan álló fák is, amelyekre a természetjárók akadnak rá, és ők küldik el a nevezést. A verseny lényege pont az, hogy észrevegyük a minket körülvevő természetet” – fogalmazott Peter Lipa.
Az idei versenyre 42 nevezés érkezett. A döntőbe 12 fa került. Volt közöttük szelídgesztenye (Apátkolos – Hradište, Poltári járás), platán (Jóka és Szered, Galántai járás), éger (Unyad – Uňatín, Korponai járás), tölgy (Zselíz, Lévai járás; Pozba, Érsekújvári járás és Hontkirályfalva – Kráľovce, Korponai járás), hársfa (Almás – Jabloňovce, Lévai járás), boróka (Galgóc – Hlohovec, Galgóci járás), almafa (Bosác – Bošáca, Vágújhelyi járás és Babarét – Babinec, Rozsnyó járás) és nyárfa (Telekháza – Sedliská, Varannói járás) is.
A legtöbb szavazatot kapott fát ingyen megvizsgálják a szakemberek, és 300 euró is jár a díjjal. A verseny második és harmadik helyezett fájának gondozására is 300 eurót fordítanak. A döntőbe beszavazott 12 fa mindegyike – a zselízi tölgy is – kezelést kapott, amit arboristák végeztek el. A kezelést szakmai előadással kötötték össze, melyen az iskolások is részt vehettek. (guzsu, tasr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.