Döntőben a tallósi kocsányos tölgy

Tallós |

<p>Az Ekopolis Alapítvány idén 13. alkalommal hirdette meg az Év fája versenyt, szeptember 30-ig lehet szavazni. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az országban fellelhető faritkaságokra és a környezetvédelem fontosságára.&nbsp;</p>

Az a fa, amelyik a legtöbb szavazatot kapja, a 2015 nyertes fája címét kapja, és képviselheti Szlovákiát az európai versenyen. A 2014-es Év fája versenyt a 200 éves szenicei fehér eperfa nyerte, a nemzetközi megmérettetésen nyolcadik lett. A nemzetközi verseny tavalyi győztese egy észtországi focipálya közepén álló tölgyfa lett. A fákat 2015 májusáig nevezhették iskolák, vállalatok, városok, falvak, magánszemélyek és önkormányzatok. A fáról készült fénykép mellé csatolni kellett a fa történetét is. Májusig 63 fát neveztek be Szlovákia egész területéről. A zsűri közülük 12 fát választott ki. A tallósi 252 éves kocsányos tölgy bekerült a legjobb tizenkettőbe. A döntős fákra bárki szavazhat. Szavazni szórólapok kitöltésével, interneten, valamint SMS-ben lehet. A szavazás szeptember 30-ig tart. Az a fa nyer, amelyik a legtöbb szavazatot kapja. A tallósi Esterházy-kastély a Galántai járás legnagyobb és legértékesebb parkjában áll. A kastélyt 1760-ban Esterházy Ferenc építtette. 1763-tól 1780-ig az ország első árvaháza működött benne. A parkban a kőris és a tölgy mellett 22 egzotikus fafajta van. Közülük nevezték be azt a kocsányos tölgyet a versenybe, amelyet Mária Terézia fájaként emlegetnek. Az Esterházy-család szájhagyománya szerint a fát Mária Terézia királynő ültette az árvaház megnyitásakor. „A legértékesebb és legnagyobb becsben tartott fánk. 1763-ban személyesen Mária Terézia ültettette az árvaház alapítólevelének megírása alkalmából. 2013-ban ennek tiszteletére, a fa ültetésének 250. évfordulója alkalmából megkerestük a Habsburg-családot, és Karl von Habsburggal együtt ültettünk egy tölgyfát” – mondta Horváth Zoltán, Tallós polgármestere. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?