Kiemelten kezelik a Párkány és Bajcs közti út rendbetételét

Párkány
Párkány |

Nyitra megye önkormányzata 2019 végén döntött arról, hogy a megye hatáskörébe tartozó másod- és harmadrendű utakon hol lesz teljes útburkolatcsere 2020–21-ben. Ezek közül a Párkány és Bajcs közti szakasz abszolút elsőbbséget élvez, ugyanis ez a megye egyik legrosszabb állapotban levő útja, sűrű és egyre növekvő forgalommal. 

2020–21-ben több, a párkányi régiót és Nyitra megye déli járásait érintő útszakasz teljes felújítását hagyta jóvá a megyei önkormányzat a múlt év végén. 

Három forrásból fedezik
A megye három forrásból fedezi az útburkolatok teljes cseréjét: saját forrásaiból, azaz a gazdálkodási többletéből, vissza nem térítendő állami támogatásból, illetve kamatmentes állami hitelből és uniós forrásokból, azaz az IROP (Integrált Regionális Operatív Program) második hullámából. A szerkesztőségünk rendelkezésére álló és jóváhagyott dokumentumok szerint az IROP keretében újítják fel a Bajcs– Párkány közti másodrendű utat, 8 768 116 euróért, és ugyanebből a programból korszerűsítenék a Léva–Deménd, Ipolypásztó–Ipolyszalka közti szakaszt is. Szintén az IROP-ból fedeznék a Tesmagon át a megyehatárig húzódó ipolysági útszakasz felújítását is 2021-ben. Ez utóbbi tervezett összköltsége 1,137 millió euró. 

Arányosságra törekedtek
A jegyzékekből az is kiolvasható, hogy az idei és a jövő évre jóváhagyott útfelújítások többsége a megye déli járásaiban valósul meg, tulajdonképpen az északi és déli fejlesztések, korszerűsítések közti különbség kiegyenlítésére törekedtek. Ezzel kapcsolatban Farkas Iván (MKP) megyei képviselő lapunknak úgy nyilatkozott, 2018-ban részükről a megyei koalíció külső támogatásának egyik feltétele épp a Párkány–Bajcs közti útszakasz teljes rendbetétele volt, mert ez az út nagyon rossz műszaki állapotban van, viszont egyre forgalmasabb, egyre nagyobb a terhelése. A megye a közlekedésbiztonság növelése végett saját forrásaiból újítja fel például a Gúta belterületén, részben külterületén, Nemesócsa irányába húzódó szakaszt, a Gúta melletti hidat, az Ógyalla és Imely közti utat, a Madar–Bátorkeszi közti utat, a Vágfüzes és Agyagos közti szakaszt és a Vágfüzes melletti hidat. Továbbá a Komáromi járásban a Naszvad és Gúta közti utat is. A Lévai járásban megyei forrásból újítják fel többek közt a Tolmács–Léva, Zalaba–Kisölved, valamint a Felsőtúr– Alsótúr közti utakat. Párkány vonzáskörzetében a Kéménd és Bart közti út, valamint a Helemba község– Helemba vasútállomás közti szakasz korszerűsítésére számíthatunk. A megye szintén saját pénzből fedezi a Vágsellyei járásban a Deáki és Pered közti harmadrendű út felújítását is. Az említett szakaszok rendbetételét 2020-ra hagyta jóvá a megyei önkormányzat. 

15 milliós állami támogatás
Vissza nem térítendő állami támogatásból újítja fel Nyitra megye a Farnadon keresztülhaladó, másod-rendű, 588-as utat és a farnadi útkereszteződést, továbbá ugyanennek az útnak a Köbölkútig húzódó, az Érsekújvári és a Lévai járás határát átszelő szakaszát is. Állami keretből Nyitra megye összesen 15 millió eurót fordíthat az útburkolatok teljes cseréjére. A megyei képviselő-testület a múlt év végén arról is döntött, hogy a Gúta és Komárom közti másodrendű utat szintén uniós forrásból, az IROP programból újítják fel. Nyitra megye 2016-tól évente 7-9 millió euró közötti összeget fordít saját költségvetéséből útfelújításra, ez teljes burkolatfelújítást, cserét jelent. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?