Kiabálás, veszekedés és alkohol – ez jellemezte a pozsonyi gyilkos és áldozata kapcsolatát

joz

A brutális gyilkosság elkövetése miatt őrizetbe vett férfi a szomszédok szerint rendkívül agresszív volt a párkapcsolatában.

A bestiális emberöléssel meggyanúsított Jozef több éve élt együtt barátnőjével, Patríciával. A szomszédok szerint az utóbbi időkben az alkohol irányította a párkapcsolatukat.

Mindig a lépcsőn találkoztunk velük: hol a nő, hol a férfi támasztotta a kedvesét. Szilveszterkor hallottam Patríciát hangosan énekelni. A veszekedéseket a falon keresztül is hallani lehetett, állandóan káromkodtak, verekedés hangjait azonban sosem tudtuk kivenni

– mondta az áldozat egyik szomszédja.

Az incidensek után Patrícia mindig bocsánatot kért a panelház lakóitól, fizikai erőszak nyomát sosem vélték rajta felfedezni.

A nyomozó gyilkosság miatt szombaton eljárást indított a 47 éves Jozef Hanuska ellen. Az őrizetben lévő gyanúsított vizsgálati fogságba helyezését is kezdeményezték – tájékoztatott Michal Szeiff rendőrségi szóvivő.

Hanuskát a csütörtök esti kegyetlen gyilkosság miatt gyanúsították meg, mely során az áldozat testét felnyitották, belső szerveit egy vödörbe dobták, szívét pedig kivágták és a földön hagyták. A nő arcának bal felét, valamint a mellkasát és a combját is megvágták. A holttestet egy pokróccal fedték le, amelyre egy brit útlevelet helyeztek.

Amennyiben a férfi bűnössége beigazolódik, 20-tól 25 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?