Kézzel készített újrahasznosított díszek

Kassa
Kassa |

Németh Péter Krisztina régi párnákból, a háztartásban megtalálható anyagokból és újrahasznosított tárgyakból készít személyre szóló, kézzel megmunkált díszeket. Állítja, az emberek sokkal jobban értékelik a kézműves tárgyakat. A gyártószalagról lehulló darabokkal ellentétben egy kétkezi tárgynak, karácsonyi dísznek lelke van. 

„Az úgynevezett kézműves díszek készítése nálam egészen pici koromban kezdődött. Édesanyám is állandóan ilyen tárgyak készítésével foglalkozott, és mivel én állandóan körülötte lógtam, engem is elkapott az alkotási láz. Szinte minden hétvégén készítettünk valamit. Ha jött a tavasz, akkor valami friss, üde díszt raktunk össze, ősszel tipikus őszies hangulatú dolgokat, és persze a karácsonyt sem hagytuk ki, gyönyörű adventi koszorúkat és egyéb karácsonyi díszeket csináltunk. Ha nem ragasztottunk, akkor varrtunk, horgoltunk vagy kötöttünk valamitˮ – mondta lapunknak Németh Péter Krisztina.

A kezdetekben csak hobbiból vagy kikapcsolódásként „űzött szakmaˮ az évek során afféle hivatásává vált, ismerősei és barátai rendszeresen rendelnek tőle valamilyen díszt. 

Hobbiból munka 

„Azt nem mondanám, hogy ebből van meg a napi betevőnk, de nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy a jövőben ez legyen az egyik fő foglalkozásom. Mivel két gyerekem van, az állandó munkahelyem mellett picit nehéz az időbeosztás, de a páromtól rendszeresen kapok szabad hétvégéket. Ilyenkor kibontakozik a kreatív énem, szétpakolok a konyhában és egész nap csak alkotokˮ – magyarázta Németh Péter Krisztina, s hozzátette, egyre több embernek fontos az, hogy egy termék kimondottan kézzel készüljön, mert annak lelke van. 

„Nagyon sokan keresnek meg különféle családi ünnepségek, névnapok, születésnapok kapcsán, hogy fessek valakinek valamit. Már nyakláncokat, karkötőket is festek, sokszor névre szóló tárgyakat kérnek, ezért merem állítani, hogy a kézműves dolgok iránt érdeklődők rétege egyre szélesebbˮ

– mondta Németh Péter Krisztina.

Megújuló anyagok 

Mint kiderült, a díszeket – köztük a most készülőben lévő karácsonyiakat is – igyekszik régi dolgok felhasználásával elkészíteni. Az egyik karácsonyfadíszt történetesen egy régi pulóverből készítette, de rendszeresen felhasználja a régi szalagokat, a fáról lehulló magvakat és tobozokat, és azokat a háztartásban megtalálható dolgokat, amelyekre már nincs szüksége. Persze van, hogy félkész termékeket is felhasznál, de azért az újrahasznosítás van előnyben.

„Rendeltek már tőlem textilből készült esküvői csokrot, saját készítésű adventi koszorúkat, különféle kézzel festett tárgyakat, magyaros motívumokkal díszített könyvjelzőket. Az utóbbiból a volt államfő, Andrej Kiska is kapott egyet. Felkerestek, hogy készítsek neki egyet, én meg örömmel vágtam neki a feladatnak. Most is új termékeken dolgozok, ha időm engedi, mindennap gyártok valamitˮ – zárta Németh Péter Krisztina. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?