Kevesebb beteg gyerek

Érsekújvár. A város központjában két évvel ezelőtt megnyílt magán gyermekgondozóban idén májusban rendezték be a sóbarlangot. A gyermekek és szüleik már most, az őszi hónapokban megtapasztalták e gyógymód kedvező hatását.

Érsekújvár. A város központjában két évvel ezelőtt megnyílt magán gyermekgondozóban idén májusban rendezték be a sóbarlangot. A gyermekek és szüleik már most, az őszi hónapokban megtapasztalták e gyógymód kedvező hatását. „Tavaly ilyentájt a megfázásos betegségek miatt a gyermekek több mint fele hiányzott, négy-öt kicsi látogatta intézményünket. Idén a csapadékos időjárás ellenére naponta 10-12 gyermek jár óvodába. Ez a sóbarlangnak, az aroma- és sólámpák használatának köszönhető. Nincsenek náthás, köhécselő gyermekek a csoportunkban” – osztotta meg velünk örömét Halász Ágota, a Csodaország Polgári Társulás alapítója, a magánbölcsőde vezetője. A sóbarlang megnyitását magyarországi tapasztalatgyűjtés és a szülők alapos, körültekintő tájékoztatása előzte meg. Azóta a szülők is megtapasztalták, hogy az intézményben kialakított helyiségben – ahol a gyerekeknek napi tartózkodásuk során mesét, verseket olvasnak vagy közösen énekelnek – olyan levegő van, mintha tengerparton üdülnének. Az intézmény napirendjét minden téren a szülők és a csöppségek igényeihez igazítják. Ide többnyire később hozzák a gyermekeket, és van, hogy ötig, fél hatig foglalkoznak velük. A különleges étrendet és az érzékenyebb csemeték hangulatváltozásait egyaránt orvosolni tudják. A legkisebb bölcsődelátogató gyermek egy-, a legidősebb hároméves. A régióban elsőként hozták létre a sóbarlangot a ebben a magánintézményben, azóta már számos városi és vidéki óvodában van sótéglával kirakott helyiségek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?