Két új emléktábla és egy mellszobor Rozsnyón

Rozsnyó |

<p>Két emléktáblát és egy mellszobrot avattak a városban. Pavol Emanuel Dobšinský mesemondó születésének 180. évfordulója alkalmából, valamint Pavol Jozef Šafárik nyelvtudós, szlavista emlékére készültek az alkotások.</p>

Az avatáson a kormány és a Kassa Megyei Önkormányzat, valamint a Matica slovenská képviselői is részt vettek, de legnagyobb számban a P. J. Šafárikról elnevezett gimnázium diákjai voltak jelen. A Dobšinskýról elnevezett könyvtár homlokzatán helyezték el a Mesés örökség nevet viselő emléktáblát, amelyet Kliment Mitura készített. A másik Dobšinskýemléktábla azon a főtéri épületen kapott helyet, amelyben valaha Kek József könyvnyomdája működött, és ahol 1858-ban először jelent meg nyomtatásban a szlovák népmesék első füzete. A Kulturális-Kereskedelmi Központ előtti parkban Pavol Jozef Šafárik a mellszobrát leplezték le. A szobor Štefan Michalko szobrászművész alkotása.
„Azok, akik ezt megérdemelnék, többen voltak a városban és a járásban. Adósságaink törlesztésével nem várhatunk. Most két ember emlékének adózunk, de még nincs vége. A KereskedelmiKulturális Központ előtti téren kialakítjuk a jelentős személyiségek galériáját“- mondta Vladislav Laciak polgármester.
A város már régebben is próbálkozott a két neves személynek emléket állítani, de sikertelenül. A képviselő-testület még 2007 szeptemberében jóváhagyta Pavol Jozef Šafárik szobrának felállítását a Kulturális-Kereskedelmi Központ előtt. Tette ezt abban a reményben, hogy június 26., a neves szlavista születésének 147-ik évfordulójára felállíthatják a szobrát is. Akkorra azonban nem gyűlt össze a kívánt összeg.
A Matica slovenská rozsnyói helyi szervezete benyújtott egy pályázatot a pozsonyi székhelyű Matica slovenskához. Az igazgatótanács júliusban elfogadta és 75 000 korona (2490 €) támogatást szavazott meg. Július végéig 92 000 korona (3053 €) gyűlt össze. A legnagyobb összeg a Matica slovenská alapítványától érkezett, de az Evangélikus Egyházi Hivatal, a Matica slovenská helyi szervezetének tagjai és további húsz egyén, illetve család is adományozott bizonyos összeget. A polgármester sem zárkózott el, mint ahogy néhány képviselő és a városi hivatal dolgozói, valamint a városi cégek sem. A városi hivatal tájékoztatása szerint szeptember 25-ig a polgároktól és a szervezetektől 111 050 korona (3686 €) gyűlt össze. További 200 000 korona (6600 €) a szlovák kormányhivatal hozzájárulása volt.
A gyűjtés hivatalosan augusztus végével befejeződött, a számlára pedig még mindig érkeznek felajánlások. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?