Két nagy beruházást terveznek Szepsiben

Szepsi |

<p>Rendkívüli ülést tartott a városi képviselő-testület. Két beruházás finanszírozásának jóváhagyása és a pályázatok benyújtásának közeledő határideje tette szükségessé a soron kívüli ülés összehívását.</p>

A város az Új utcában 50 lakásos, többfunkciós bérház építését tervezi, ezért vissza nem térítendő támogatásért folyamodtak az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumhoz, valamint hiteligényléssel az állami lakásfejlesztési alaphoz. Sikeres elbírálás esetén a négymillió eurós beruházáshoz 2,5 millió eurót kaphat a város, a maradék másfél milliót a földszinti üzlethelyiségek bérbeadásából fedeznék. A terv szerint főleg kétszobás lakásokat alakítanának ki a bérházban, mert ezekre van leginkább igény.

A másik kérvény egy műfüves kispályáról szólt, amely a Csehszlovák Hadsereg utcai iskola sportpályáján létesülne. A kormányhivatal támogat hasonló kezdeményezéseket. A beruházás költsége közel 60 ezer euró, amelyből 40 ezer eurót tenne ki a támogatás. Sikeres elbírálás esetén július végéig elkészülhetne a pálya.

Az ülés hátralévő részében a hulladékszállítással, a város tisztaságával, a hóeltakarítással, a Bodollói utca romatelepének higiéniai állapotával foglalkoztak a képviselők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?