Két kocsi megy, de csak egy jön

Tornalja/Feled. Míg a Feled– Tornalja vasútszakaszon reggel Feled felől két, szinte teljesen kihasznált kocsi gyűjti az utazókat Tornalja felé, délután szinte közelharcot kell folytatni az ülőhelyekért, mert ugyanennyi utazó számára már csak egy kocsit indítanak vissza Pelsőc állomásáról Feledre.

Tornalja/Feled. Míg a Feled– Tornalja vasútszakaszon reggel Feled felől két, szinte teljesen kihasznált kocsi gyűjti az utazókat Tornalja felé, délután szinte közelharcot kell folytatni az ülőhelyekért, mert ugyanennyi utazó számára már csak egy kocsit indítanak vissza Pelsőc állomásáról Feledre. Erre Bálint József, Tornalján dolgozó feledi lakos, figyelmeztette lapunkat. Elmondta, a rendszeresen utazók 2001-ben egyszer már panaszt tettek ebben az ügyben. Akkor meghallgatásra talált a kérésük, most azonban újra roszszabbodott a helyzet. Bálint József szerint maga a vasút riasztja el az utazókat, mert a kialakult kényelmetlenségek miatt egyre többen választják a buszközlekedést. Ám a vasúti személyszállítás korlátozása miatt most már a buszjáratok is meglehetősen zsúfoltak. „Állítom, hogy a motorvonat Tornaljától Rimaszécsig szinte 150 százalékra kihasznált. A gyerekek már nem is keresnek ülőhelyet, hanem inkább az előtérben állnak, ami balesetveszélyes. Nem értik az emberek, miért nem kapnak a pénzükért normális szolgáltatást, miért nem lehet a vagonszám ugyanannyi visszafelé Feledre, mint reggel Feled felől Tornaljára. Idén ismét panaszt teszünk, ha kell aláírást is gyűjtünk” – mondta Bálint József. A pelsőci vasútállomás személyforgalomért felelős osztályvezetője, Ján Sivák a problémáról még nem hallott. A pelsőci vasútállomáson a zólyomi pályafőnökség személyszállítási osztályának szabályzatai szerint állítják össze a szerelvényeket. „Ha valaki írásban kér bennünket, hogy rendkívüli eseménykor külön kocsit csatoljanak a járathoz, ezt meg tudjuk tenni. A kocsik számáról a pályafőnökség dönt, s nem ismerjük annak okait, hogy Feledre miért megy csupán egy kocsi megy. Az érintetteknek azt ajánlom, forduljanak a zólyomi pályafőnökséghez” – nyilatkozta Ján Sivák. A zólyomi pályafőnökség személyforgalmi szakelőadója, Ján Mudrák lapunknak közölte, a problémáról még nem tudott. „A vasúti személyszállításnál teljesen mindegy, milyen hosszú a vonat. Ha bebizonyosodik a panasz jogossága, azonnal intézkedni fogunk” – hangsúlyozta a szakelőadó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?