Két hónapja nem kaptak fizetést, több százan tiltakoztak a kelet-szlovákiai gyár előtt

Két hónapja nem kaptak fizetést, több százan tiltakoztak a kelet-szlovákiai gyár előtt

Elegük lett a Varannó (Vranov nad Topľou) melletti Bukóza fafeldolgozó vállalat dolgozóinak, miután már második hónapja nem kapták meg a béreiket.

Közel kétszázan gyűltek össze szerdán a gyár előtt, hogy kifejezzék nemtetszésüket az elmaradt bérek miatt. Azt követően, hogy az üzemben felfüggesztették a termelést, az alkalmazottak csak a fizetésük 60%-át kapták meg, a márciusi összeg pedig meg sem érkezett a számláikra.

A dolgozók a gyár összeomlásától és munkahelyük elvesztésétől tartanak, sokan közülük már most is egzisztenciális nehézségekkel küzdenek.

A fafeldolgozó üzem vezetősége fő beszállítóját, a Lesy SR-t okolja, amely leállította a faanyagszállítást. „Közel 40%-kal csökkentették a készleteket” – magyarázta Ján Ďurian, a Bukóza Holding elnöke.

A Lesy SR írásos válaszában az áll, „az ügyfél ismételt fizetésképtelensége” miatt nem tudták leszállítani a szerződésben meghatározott mennyiségű fát.

Amennyiben nem indul újra a termelés, hétszázan veszíthetik el az állásukat. „Egy-két hétre van szükségünk ahhoz, hogy megegyezzünk a német befektetőkkel. De most mondjuk meg a munkások gyerekeinek, hogy egy hétig még nem ehetnek?” – tette fel a költői kérdést Ďurian.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?