Készek a párkányi korzó felújítási tervei

Párkány. Városi oktatási és kulturális intézmények vezetőinek kinevezését hagyta jóvá tegnap a város képviselő-testülete.

Párkány. Városi oktatási és kulturális intézmények vezetőinek kinevezését hagyta jóvá tegnap a város képviselő-testülete.

Judita Víziová a szlovák alapiskola, Papp Katalin a művészeti alapiskola, Hégli Marianna a Bartók utcai magyar óvoda, Csányi Andrea az Ady utcai szlovák óvoda, Július Hégli pedig a szabadidőközpont új igazgatója lett.

Az önkormányzat arról is döntött, hogy a városi rendőrség létszámát két fővel bővítik. Az ülésen elhangzott, hogy a vasútállomásnál lévő óvodát bezárják, de –mint azt Ján Oravec polgármester elmondta – a gyermekek városba szállítását a város nem tudja biztosítani, mert nincs rá külön autóbusz, kisbusz.

Interpelláció hangzott el a közterületek gondozottságával, illetve a növekvő parlagfűveszéllyel kapcsolatban is. Jozef Slabák képviselő többek közt azt is kifogásolta, hogy a volt Čajka vendéglő udvara alig néhány méterre a korzótól gyalázatos állapotban van. A polgármester válaszában közölte, az említett területet – éppen a képviselő-testület döntése alapján – szőgyéni vállalkozóknak adták bérbe, de ők nemcsak hogy nem törődnek vele, még a szerződés aláírására sem jelentkeztek.

Az ülés legfontosabb pontja a sétálóutca, a korzó felújítási terveinek bemutatása volt. Ezek szerint az új korzót három szakaszban valósítják meg és valószínűleg először a Szabadság téri új parkolót építik meg, és a városháza előtti szakaszt újítják fel. Az első szakasz egyébként 46 millió koronába, a második 14 millióba, a Szabadság téri nagy parkoló pedig 3,4 millió koronába kerül majd. Az elkészült tervekre már kiírták a versenypályázatot, a pályázatot július 27-én értékelik, és a pályázat nyertesének projektje része lesz annak a programcsomagnak, amelyet az európai uniós alapokból valósítanak majd meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?