ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSDunaszerdahely. Előbb öngyilkos akart lenni, majd két társát késelte meg a dunaszerdahelyi Nefelejcs utcai gyermekotthon egyik lakója.
Késelés a dunaszerdahelyi gyermekotthonban
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Dunaszerdahely. Előbb öngyilkos akart lenni, majd két társát késelte meg a dunaszerdahelyi Nefelejcs utcai gyermekotthon egyik lakója. A mellkasi sérüléseket szenvedett fiatalkorúakat november 13-án látták el a helyi kórház sebészeti rendelőjében; az ügy nem került nyilvánosságra, a rendőrség vizsgálatot indított.
A 17 éves fiatal depresszióban szenved, pszichiátriai kezelés alatt áll, közölte lapunkkal Výbuch Katalin, az otthon igazgatója. „Az ereit akarta felvágni, ám két társa ebben megakadályozta; akkor sérültek meg, amikor megpróbálták elvenni tőle a kést” – mondta az intézmény vezetője. Horváth Zoltán, a Dunaszerdahelyi Kórház és Rendelőintézet igazgatója lapunknak megerősítette, hogy november 13-án az intézmény sebészeti osztályának rendelőjében valóban elláttak két megszúrt fiatalt. „Állapotuk nem indokolta, hogy felvegyük őket a sebészeti osztály fekvőrészlegére, a sebek ellátását követően nevelőjükkel távoztak” – közölte. A rendőrség az ügyben testi sértés miatt folytat eljárást; Both Péter járási rendőrkapitány szerint viszont csak a véletlenen múlt, hogy a szúrások nem értek létfontosságú szerveket. „A vizsgálat azt támasztja alá, hogy a gyanúsított személy mindkét társát szándékosan szúrta mellkason, hat héten túl gyógyuló sérüléseket okozott nekik. Mivel elmeállapota, illetve kora miatt büntetőjogilag nem vonható felelősségre, a büntetőeljárást valószínűleg nem lehet lefolytatni ellene” – mondta.
A fiatalkorút jelenleg megfigyelés alatt tartják egy pszichiátriai intézetben, Výbuch Katalin tájékoztatása szerint ezt követően visszakerül a dunaszerdahelyi gyermekotthonba. Az intézmény jelenleg 76 kis- és fiatalkorú személyről gondoskodik; közülük huszonhatan családoknál laknak, negyvenen a nagymegyeri gyermekotthonban, tizenegyen pedig Dunaszerdahelyen. „Nagyon nehéz sorsú fiatalokról van szó, a gyerekek egyik otthonból a másikba kerülnek, nincs alkalmuk mélyebb emberi kapcsolatokat kialakítani” – fűzte hozzá az igazgatónő. (la)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.