Legnagyobb sokként a múlt heti önkormányzati ülésen, melyet élőben közvetített a városi televízió azt élték meg a lakosok, hogy 75 százalékkal, azaz 49 euróra emelték az éves szemétdíjat. Ugyancsak nagy felháborodást váltott ki, hogy képviselői javaslatra megszüntették az önkormányzat szakbizottságait.
Kéretlen év végi ajándék az érsekújváriaknak a várostól
A helyi adók és illetékek emelésével kapcsolatban többször elhangzott, hogy évek óta nem emelték őket, és ha sort kerítettek egy-egy általános érvényű rendelet módosítására, akkor is csak alig érezhetően változott az összeg. Múlt évben valamivel több mint 2 millió euróval növelte a városi büdzsét a helyi adókból és illetékekből befolyt összeg, az idei év költségvetési mérlegét még nem összegezték. A tervek szerint jövőre további egymillió euróval növelnék a helyi adókból származó bevételt a járási székhelyen. Az ingatlanadó szintén csaknem egy évtized óta változatlan volt Érsekújvárban – áll az indoklásban, ezért volt szükséges az emelése. A nem lakáscélra szolgáló vállalkozói ingatlanok esetében az ingatlan mérete alapján 70-től 200 százalékig emelték az ingatlanadót, lakások esetében 77 százalékkal. Eddig a lakásadó négyzetméterenként 0,170 euró volt, mostantól 0,30 euró. Családi házak esetében 28 százalékkal emelték az ingatlanadót. A hétvégi házak tulajdonosai száz százalékkal nagyobb ingatlanadót fizetnek, az építkezési telkek tulajdonosai 19-40 százalékkal nagyobb kiadással számolhatnak. Lukáš Štefánik alpolgármester javaslatára az építkezési adó vállalkozók esetében négyzetméterenkénti 2,50 euró lesz, holott a városi hivatal alkalmazottai négyzetméterenkénti 3 eurót javasoltak. Emelték az ebadót is Érsekújvárban, amit azzal indokoltak, hogy a környező városokban valamivel magasabb adót fizetnek a kutyatulajdonosok, mint Érsekújvárban. Eddig évi 20, jövő évtől évi 24 eurót fizetnek az ebek tulajdonosai függetlenül attól, hogy családi ház udvarán, vagy lakásban tartják a kutyát. Összehasonlításként Vágsellyén tavaly év végén emelték a kutyaadót, a lakóházakban tartott kutyákért évi 30-ról 35 euróra emelkedett az illeték, a családi házaknál tartott haszonállatokért évi 6 euró helyett 8 eurót fizetnek a gazdák. Ebből az összegből a városnak ugyanarra a célra kell fordítania a pénzt, azaz a bekerített kutyakifutóknál lévő kukák takarítására, a hulladék elszállításával járó költségek fedezésére, új szemeteszacskók vásárlására. Évi 104 ezer euró többletbevétellel számol a város továbbá a nem nyerőgépnek számító automaták üzemeltetőitől kapott helyi adókból, akik az eddigi 166 euró helyett 192 eurót fizetnek a városnak.
Szakbizottságok nélkül
Egy képviselői javaslatra az érsekújvári testület megszüntette jövő évtől a tanácsadó testületként működő egyes szakbizottságokat. Koloman Forró független képviselő javaslatára visszahívták posztjukról az egyes szakbizottságok elnökeit és tagjait is. Ezzel a döntéssel állítólag évi 50 ezer eurót takaríthat meg a város. Az ellenzéki képviselők közül felszólalók nem értettek egyet a döntéssel mondván, értékesek és tanulságosak voltak a szakbizottságok ülései. Segített a képviselőknek a döntéshozatalban, ha szakemberek bevonásával vitattak meg egy-egy témát.
Petícióban tiltakoznak
Peter Podbehlý korábbi városi képviselő, aki a legutóbbi önkormányzati választásokon indult a polgármesteri székért jelezte, hogy szót kér a decemberi ülésen. Olyan takarékossági javaslatokkal állt volna elő, melyek nem a lakosok terheit növelnék: új parkolási politika, a városi strand egész éves kihasználása, vagy a a városi közterületek használati díjának emelése és a szállásadói díj emelése. Amint azt Podbehlý később közzétette a közösségi oldalán, egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy felszólaljon. Utalt a szemétdíj emelésének következményeire is, miszerint ha eddig egy négytagú család éves szemétdíja 111,96 euró volt, jövő évtől 196 euró lesz. Petíciót indított az érsekújvári helyi adók és illetékek emelése ellen, melyet eddig 169 személy írt alá. A testület döntését követően az önkormányzati törvény szerint tíz napja van a város vezetésének arra, hogy aláírja, vagy megvétózza a képviselők döntését, ez az idő még nem telt le.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.