Kerékpárút kötné össze Krasznahorka várát Betlérrel

Krasznahorkaváralja/Betlér |

<p>Kerékpárúttal szeretnék összekötni a közeljövőben a betléri kastélyt a krasznahorkai várral. Az útvonal terve már kész, Betlértől Sajóházán (Nadabula), Rozsnyón, Berzétén (Brzotín), Jólészen (Jovice), Várhosszúréten keresztül vezetne Krasznahorkaváraljáig.</p>

A tervezett 26 kilométer hosszú bicikliút érintené a gömöri régió legtöbb kulturális, történelmi emlékét és természeti szépségeit. A kerékpárúton haladva eljuthatunk a betléri kastélymúzeumba, a krasznahorkai várba, a Krasznahorkaváralján található Andrássy-mauzóleumba, keresztülvezetne Rozsnyó történelmi központján, a berzétei halastavak mellett, valamint a krasznahorkai barlangot is érintené Várhosszúréten. Az InfoRožňava.sk hírportálon is elérhető projektjavaslatban megtekinthető, pontosan merre vezetne az út. A Kössük össze a várat a kastéllyal projekt kezdeményezője és előkészítője a Rozsnyó Polgári Klub (Občiansky klub Rožňava). A javaslat szerint az egész útvonalon – Sajóházát és pár további szakaszt kivéve – már rendezték a tulajdonjogi viszonyokat, ugyanis az útvonal nagy részét községi és állami tulajdonú területeken építik meg. A leírás szerint Krasznahorkaváralján, Várhosszúréten és Jólészen már kidolgozták a kerékpárút egyes szakaszainak megvalósítási tervét, és érvényes építkezési engedélyük is van. A kerékpárút megépítését elsősorban európai uniós forrásokból szeretnék finanszírozni, de számolnak állami, megyei, önkormányzati és a helyi vállalkozók támogatásával is. A bicikliút megvalósítása Rozsnyó önkormányzatának tervei között is szerepel, a témával már foglalkoztak a 2014–2020-as tervezési időszakra vonatkozóan a sport- és rekreációs tevékenységek kapcsán. A területrendezési tervben is szerepel a kerékpárút. (za)     
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?